Belföld

Magyarország 2006-ban vezeti be az európai egészségügyi kártyát

Elsőként a nyári athéni olimpiai játékokra utazó magyar sportolók kaphatnak uniós egészségügyi kártyát - jelezte Kökény Mihály miniszter a csütörtöki EU foglalkoztatási, szociális és egészségügyi tanácsülésen tartott vita kapcsán.

Az érintett tárcák vezetői egyetértettek abban, hogy a tagországok többségében a kártyát még idén be kell vezetni. Magyarország arra vállalt kötelezettséget, hogy fokozatos bevezetésével 2006-ig teszi általánossá az EU-országokba utazó magyar állampolgárok számára a kártyához való hozzájutást – írja a Bruxinfo.

Addig is, mindazok, akik még nem rendelkeznek ilyennel, az osztrák-német viszonylatban már jelenleg is létező, úgynevezett E-111-es formanyomtatvány birtoklásával számíthatnak orvosi ellátásra. Mindez azonban csak a baleseti jellegű, vagy váratlan, rendkívüli megbetegedések esetében használatos, a “tervezhető gyógyászati ellátásokra” nem érvényes – tette hozzá.

A BruxInfo azon kérdésére, miként kezeli majd a kormány azt, ha az ír kormány valóra váltja bejelentett szándékát, és – diszkrimináció nélkül, valamennyi tagállam polgára felé – bevezeti, hogy szociális juttatásban csak a két éves folyamatos és igazolt ottlakással rendelkezők részesülhetnek, Kökény Mihály válaszában itt is kölcsönösség kilátásba helyezését említette. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy célszerű előbb kivárni a pontos intézkedések mibenlétét, és csak aztán levonni tényleges következtetéseket, mivel a jelenlegi szakaszban szavai szerint tagországi oldalon nem lehet még megállapodott leendő politikákról beszélni, sokkal inkább “mozgó célponttal van dolgunk”.

(A magyar delegáció szakértői ennek kapcsán emlékeztettek arra, hogy egyes tagországokban egyelőre még láthatóan nem gondolták végig, mire is vonatkozik pontosan a csatlakozási szerződésben lehetővé tett átmeneti mentesség. A dokumentum valóban módot arra, hogy – végletes esetben, és kellő indoklás mellett – valamely tagállam akár hét évet is várjon az EU-joganyag alkalmazásával. De, ha valamely országgal szemben a bevezetése mellett döntöttek, akkor azt teljes körűen kell értelmezniük, nem szelektálhatnak a jogszabályok között.).

A magyar kormány amúgy olyan nyilatkozatot vár a tagállamoktól, amelyikben ez utóbbiak – még ha egyelőre a nemzeti szabályozás talaján maradnak is – kilátásba helyeznek bizonyos könnyítéseket egyes területeken (például egyes szakmáknál egyszerűsítik a kérelmek elbírálását). “Minden olyan országnál, amelytől nem kapunk semmi ilyesmit, azt kell vélelmeznünk, hogy a taggá válásunk után is a jelenlegi szabályozást akarják módosítás nélkül fenntartani a magyar munkavállalók felé” – jegyezte meg Ladó Mária, aki szerint amúgy a tagországok nagy többsége “valamilyen formában” már jelezte, hogy milyen politikát fog majd alkalmazni a csatlakozó országokból érkező polgárok esetében.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.