Mindamellett fontosnak tartja, hogy az elképzelést, amely a térség stabilitásának, demokratizálódásának előmozdítására szolgál, maguk az érintett országok is elfogadják, s így megoldhassák az izraeli-palesztin konfliktust.
Ezt Franco Frattini olasz külügyminiszter jelentette be a NATO-tagállamok nagyköveteinek szerdai brüsszeli ülésén. Olaszország tavaly szeptember óta egy évre a NATO vezető testületének, az Észak-atlanti Tanácsnak a soros elnöke – ez azonban pusztán cím, konkrét feladatok nélkül, s elvétve fordul elő, hogy a soros elnök valamely vezető politikusa részt vegyen a testület nagyköveti szintű, hétről hétre megrendezett tanácskozásain. Hogy Frattini most mégis eljött Brüsszelbe, annak az az oka, hogy – mint már egy hónappal ezelőtt a Corriere della Serának adott interjújában kifejtette – Olaszország nagyon fontosnak tartaná a NATO és a mediterrán országok kapcsolatának erősítését. Szeretné továbbá, ha a két fél közötti eddigi, a biztonsági és stabilitási kérdésekre összpontosító együttműködést kiemelt kapcsolatrendszerré alakítanák át.
A szerdai brüsszeli tanácsülésen mondott beszédében az olasz külügyminiszter hangsúlyozta: a nyugati államoknak teljes erőbedobással be kell kapcsolódniuk a stabilitás, a demokrácia és a jólét előmozdításába a tágabb közel-keleti térségben, méghozzá olyan globális megközelítést alkalmazva, amely a feszültségek gyökereit próbálja felszámolni. Ám az első lökésnek magából a térségből kell jönnie, mert el kell kerülni azt a látszatot, hogy kívülről akarnának ráerőltetni valamit a közel-keleti országokra. S az egész folyamat megkönnyítésére Frattini javasolta, hogy a NATO hozzon létre “erős partnerséget” a Földközi-tenger partvidékének összes országával.
A NATO már 10 éve folytat együttműködést a földközi-tengeri térség hét országával, Izraellel, Marokkóval, Mauritániával, Tunéziával, Egyiptommal, Algériával és Jordániával. A “mediterrán párbeszéd” elnevezésű programban tehát Líbia kivételével a Földközi-tenger déli partvidékének minden állama részt vesz (bár Frattini most méltatta, hogy az elmúlt hónapokban immár Líbia is nyitott a Nyugat felé.) A NATO-tagországok külügyminiszterei tavaly decemberi brüsszeli tanácskozásukon maguk is sürgették a párbeszéd elmélyítését, rámutatva, hogy az euroatlanti térség biztonsága szorosan összefügg a mediterrán térség biztonságával és stabilitásával. A miniszterek akkor az eddiginél kiterjedtebb és ambiciózusabb együttműködés kidolgozására kérték a NATO illetékeseit, néhány konkrét példát is felsorolva: ennek értelmében például segíthetnék az érintett országok védelmi reformjait, a katonai felszerelések egységesítését, felcserélhetőségét, s az eddiginél több közös hadgyakorlatot tarthatnának.
Diplomaták szerint a szorosabb együttműködésre vonatkozó konkrét terveket, s azt, hogy mindez miként kapcsolódhatna az amerikai “tágabb Közel-Kelet” koncepciójához, a júniusi isztambuli NATO-csúcsértekezleten jelenthetik majd be, amelyre valamilyen formában e hét országot is meghívnák. Az együttműködés azonban nyilván lazább lesz, mint az elmúlt években kialakított kapcsolatrendszer a NATO-tagságra készülő kelet-közép-európai országokkal: a NATO-tagság lehetőségét ugyanis valószínűleg még az új partnerségi koncepció sem tartalmazza majd.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
