Belföld

Audi A6 – nagyobb és sportosabb

A napokban mutatták be a vadonatúj Audi A6-ost. A felsőközép-kategóriás sikermodell karosszériája sokat nőtt, formája még dinamikusabb lett, felszereltsége gyakorlatilag teljes.

Hét sikeres év után lecseréli középkategóriás modelljét az Audi. A váltás időszerű volt, hiszen a két fő rivális, a Mercedes, és a BMW már tavaly bemutatta a megújított E-osztályt, illetve az ötös sorozatot. Az ingolstadtiak kivárásra játszottak, mivel így az A6-os lehetett a legnagyobb és a legsportosabb a kategóriában.


Audi A6 – nagyobb és sportosabb 1


Még nagyobb

A formabontó elődhöz képest az új A6-os designja semmi meghökkentő elemet sem rejt. A fontosabb stílusjegyek részben az előző generációt idézik, vagy más Audi típusokhoz hasonlóak. Az autó orrának kialakítása a korábbi Nuvolari tanulmányautón már látható volt, de az A8-as nyújtott változatához is nagyon hasonlít. A szokatlanul agresszív formájú hűtőrács egészen a lökhárító alsó széléig nyúlik, és egyedi külsőt ad az A6-nak. A kocsi sziluettje emlékeztet az elődre, ugyanolyan dinamikus a tetőív, de ezúttal kicsit hosszabb csomagtértetőt készítettek.


Audi A6 – nagyobb és sportosabb 2


A lendületesebb formaterv miatt nem olyan feltűnő, de az A6 sokkal nagyobb lett. A hossza nyolc centi híján öt méter, azaz több mint 12 centivel nőt. A méret növekedés természetesen a tengelytávot is érintette, 83 milliméterrel lett nagyobb, széltében pedig 50 milliméterrel nőtt. Az így már hatalmas utastérhez komoly 546 literes csomagtér kapcsolódik.



Audi A6 – nagyobb és sportosabb 3

Kattintson a képre!


Széles kínálat


Az új modell már a kezdetektől ötféle motorral lesz elérhető. A csúcsmodellbe a jól bevált 4,2 literes 335 lóerő V8-ast építik. De rendelhető lesz egy új fejlesztésű 3,2 literes 255 lóerős közvetlen befecskendezéses és a 2,4 literes 177 lovas V6-ossal is. Természetesen dízeleket sem hanyagolták el. Két gázolajos aggregát is kapható lesz: az egyik a sorozat egyetlen négyhengerese a kétliteres, 140 lovas PD TDI, a másik pedig az újdonsült 3 literes, 225 lóerős V6-os TDI.



Audi A6 – nagyobb és sportosabb 4

Kattintson a képre!


Az ötféle motor mellé háromféle váltót is társítanak: van ML jelzésű hatsebességes kéziváltó, vagy a jól ismert szintén hatfokozatú Tiptronic, és elérhető lesz a fokozatmentes Multitronic is, ami akár hétsebességes váltóként is használható. A híres Quattro hajtáslánc egyelőre csak a három legerősebb modellbe lesz elérhető, a V8-as és a hathengeres dízel modellekben széria-felszerelésként, a 3,2 literes benzineshez pedig extraként lehet hozzájutni.

Az Audi mérnökei szerint az A6-os menetdinamikája is javult. Ezért többek között az új futómű felelős, amibe elöl négylengőkaros, hátul pedig az A8-as trapezoid-karos hátsó felfüggesztése került. A tervek szerint 2005 elejétől elérhető lesz egy intelligens légrugós szabályozható csillapítású aktív futómű is.



Audi A6 – nagyobb és sportosabb 5

Kattintson a képre!


Modern belső



Az A6-os utasterébe pillantva könnyen felismerhető, hogy teljes generációváltás történt. A középkonzol kialakítása egyértelműen az A8 belső kialakítását idézi. A műszerfal markánsabb lett, és már az alaptípusban is a Multi Media Interface névre keresztelt fedélzeti irányítórendszer teljesít szolgálatot. Ez a rendszer a szerényebben felszerelt modelleken monokróm, a drágábbakban pedig színes 6,5 colos TFT-hez kapcsolódik.

A kocsi felszereltsége gyakorlatilag teljes, minden ma divatos extra rendelhető: van fényérzékelővel felszerelt, kanyarba világító fényszóró, esőérzékelős ablaktörlő, automata kézifék, a menetstabilizáló rendszer és persze az elmaradhatatlan, két fokozatban felfúvódó légzsákok garmadája. A kényelmi berendezések listája is szinte végtelen: rendelhető kulcs nélküli ajtónyitó- és indítórendszer, DVD alapú navigáció, követési távolságot tartó tempómat, BOSE hangrendszer és sok egyéb.


Audi A6 – nagyobb és sportosabb 6


Az új A6-ost a nagyközönség először Genfben láthatja, hozzánk pedig várhatóan májusban érkeznek az első példányok. A kombiváltozat a hírek szerint egy évvel később jön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik