Belföld

Simek Kitti Mádl Ferenchez fordult

Az elmúlt tíz esztendőben 453 kegyelmi kérvényt fogadtak el, a büntetés elengedésének legfőbb oka egészségi probléma volt - közölte az MTI érdeklődésére az Igazságügyi Minisztérium kegyelmi főosztályának vezetője szerdán.

“A legtöbb kérelem egészségi problémával kapcsolatos, súlyos, életveszélyes betegségekre irányuló, és általában ez a büntetés elengedésének, illetve hátralévő része felfüggesztésének legfőbb oka is” – mondta Maurer Adél. Az MTI annak kapcsán kereste meg a főosztályvezetőt, hogy a nevelőapja megöléséért jogerősen két év két hónap börtönbüntetésre ítélt tótújfalui Simek Kitti ügyvédje, mint arról szerdán tájékoztatott, kegyelmi kérvényt nyújt be Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz.

Kegyelmet lehet kérni többek között szabadságvesztés, pénzbüntetés, közérdekű munka büntetés, illetve kitiltás, kiutasítás, közügyektől, járművezetéstől való eltiltás esetén – közölte a főosztályvezető. Hozzátette: a kegyelmi eljárás rendszerint három hónapot vesz igénybe. A kérvényt az első fokon eljárt bírósághoz kell beadni, ahol legfeljebb 30 nap alatt összegyűjtik az elbíráláshoz szükséges iratokat, így az ítéleteket, a környezettanulmányt, a nyílt rendőri információt, a büntetés-végrehajtási intézettől kért véleményt, az orvosi véleményt, amit az adott eset megkíván.

A szaktárca a kegyelmi főosztályra beérkezett kérvényeket minden hónap végén zárja le, majd a miniszter felterjeszti kegyelmi javaslatát a köztársasági elnökhöz. Az államfő általában a lehető legrövidebb időn belül dönt a kérelemről – tette hozzá Maurer Adél. Elmondta: az esetek többségében azok a szabadságvesztésre ítéltek folyamodnak kegyelmért, akik már töltik büntetésüket, de van rá példa, hogy még az előtt benyújtják kérelmüket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik