Belföld

Utazó cirkusz 840 millió állami forintból

Kockázatos üzleti vállalkozásba kezdett az állam. A 840 millió forint közpénzből létrehozandó cég a Forma 1-es autóversenyző, Baumgartner Zsolt pályáját igyekszik egyengetni.

Hétfő délben jelentette be Gyurcsány Ferenc sportminiszter, hogy kedden aláírják azt a szerződést, melynek értelmében Baumgartner Zsolt a 2004-es szezonban a Minardi-Cosworth istállónál versenyezhet, amely pilótáival az utóbbi 10 évben összesen tíz pontot szerzett a Forma-1-es futamokban.

Általános tartalékból

A kormány az általános tartalékból finanszírozza a Baumgartner-befektetést. Általános tartalékot az államháztartási törvény szerint az előre nem valószínűsíthető, nem tervezhető kiadásokra, illetve az előirányzott, de elháríthatatlan ok miatt elmaradó bevételek pótlására kell képezni a központi költségvetésben. A tartalék nagysága a kiadási főösszeg 0,5-2 százaléka között mozoghat, idén a törvény által előírt  alsó határon van az általános tartalék összege.

Baumgartner részvételéhez – a sportnak csak komoly jóindulattal nevezhető Forma-1-es cirkuszban – a hét elejéig jelentős összeg hiányzott, magánbefektető azonban nem akadt az országban, aki fantáziát látott volna ebben az üzletben. Erről az összegről most a magyar állam gondoskodik egy társaság létrehozásával. A társaság alaptőkéje négymillió dollár, 840 millió forint. Ugyancsak közpénzből évente több milliárd forint támogatást kap a mogyoródi Forma 1-es futam, amelyről mindeddig nem sikerült minden kétséget kizáróan, számításokkal bebizonyítani, hogy visszahozza a befektetett pénzt.

Mielőtt azonban felháborodna az adófizető, Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a támogatás egyben befektetés, üzlet. A négymillió dolláros alaptőkével alapított társaság ugyanis birtokolja Baumgartner versenyzői jogait, illetve értékesíthető reklámfelülete is lesz az autón. Hozzátette: továbbra is várják a szponzorokat. Gyurcsány nem véletlenül kezdte meg a támogatók toborzását már a szerződés aláírása előtt, amely egyébként keddre várható. A Minardi csapat minden évben megpróbálja pilótáin és a versenyautókon található felületeket értékesíteni, ez azonban nem minden évben sikerül. Eddig a Minardi fekete autóján sárga KL felirat népszerűsítette Malajzia fővárosát, ezután Hungary „díszíti” majd a Forma 1-es versenyautót.

A Magyar Hírlap idézi Gyurcsány egyik októberi kijelentését, a Forma-1-es versenyző esetleges állami támogatásával kapcsolatban. A sportminiszter akkor azt mondta: „jelképes támogatást biztos, hogy kell neki nyújtani, de egyébként azt hiszem, hogy ez úgy van rendjén, hogy mi közpénzből inkább tornatermeket, uszodákat építünk.”

Ha valakinek nem teljesen világos, mekkora összegről van szó Baumgartner támogatása esetében, segítünk: a Magyar Olimpiai Bizottság 38 olimpiai sportág éves támogatására még kétszer annyit sem kap a büdzséből, mint jelen esetben egyetlen versenyzőnek jut.

Öröm az ürömben, hogy Deutsch Tamás egykori és Gyurcsány Ferenc jelenlegi sportminiszter végre megtalálta a legkisebb közös többszöröst. Az ex-miniszter örül és támogatandó lépésnek tartja a közel egymilliárdos apanázst. Szerinte sem az állampolgároktól vette el a pénzt a kormány, mint mondta: „az üzleti segítség később visszakerül az államkasszába.” Most már mi is csak ebben reménykedhetünk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik