Belföld

Medgyessy Péter karácsonyi üzenete

Medgyessy Péter kormányfő a köztársaság polgáraihoz intézett, kedden nyilvánosságra hozott karácsonyi üzenetében azt hangsúlyozta, hogy az ünnep az összes közösség számára fontos értékekről, a szeretetről, az emberségről és a közösségvállalásról szól.

“A karácsony olyan értékekről szól, amelyek minden közösség számára fontosak: a szeretetről, az emberségről és a közösségvállalásról” – áll a miniszterelnök üzenetében, amelyet a Kormányszóvivői Iroda juttatott el kedden az MTI-hez.

“Mélyen hiszem, hogy ami a legkisebb és legfontosabb emberi közösség életében a szeretet, az egy nagyobb emberi közösség, a társadalom életében a szolidaritás, a támogatásunkra szorulókkal szembeni közösségvállalás. Emberséges, tisztességes közösség mindkét értéket magáénak vallja. Szeretet és közösségvállalás nélkül nincs élhető élet, nincs jövő” – mutat rá Medgyessy Péter.

A kormányfő azt is hangsúlyozza, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepének ma már “nem csupán a hívők közössége számára van jelentősége”, s “karácsony estéjén nemcsak a hívők, hanem a Magyar Köztársaság valamennyi polgára ünnepel”. Kiemeli, hogy a közös ünnepek “a szeretet, a közösségvállalás mellett a befogadás kultúráját is éltetik”.

Medgyessy Péter úgy fogalmaz: “meghitt pillanataink, gyermekeinkkel töltött ünnepi estéink, hagyományaink valamennyiünket gazdagabbá, érzékenyebbé tesznek, ezáltal gazdagítják közös, nemzeti kultúránkat”.

“Karácsony alkalmából azt kívánom a családoknak, a mi színes, európai országunknak, hogy a szeretet és a közösségvállalás, amely ezekben a napokban nemcsak szavakban, hanem tettekben is megvalósul, legyen jellemző az életünkre az ünnepek múltával is” – fejezte ki jókívánságait a kormányfő.

A miniszterelnök úgy véli: “szerencsések azok, akik az ünnepet megoszthatják szeretteikkel”. “Gondoljunk az ünnepek alatt azokra is, akik egyedül vannak, akiknek nem jut egy simogatás, egy bátorító mosoly. Megérdemlik ők is a szeretetet, amit néha annyira igényelnének” – mutat rá a kormányfő.

Leszögezi: jövőre másfajta élet kezdődik a magyarok számára.

“Sikerre vinni közös ügyeinket nagy lehetőség és nagy felelősség. Soha olyan nagy szükségünk nem lesz szeretetre, egymás iránti megértésre és szolidaritásra, mint az újesztendővel kezdődő új korszakban” – hangsúlyozza Medgyessy Péter karácsonyi üzenetében.

A kormányfő végezetül nemcsak meghitt, családi karácsonyt, hanem sikeres, biztonságos és békés évet kíván a köztársaság valamennyi polgárának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik