Belföld

Felülvizsgálják az INA privatizációját?

A kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) megkezdi az INA-MOL adásvétel felülvizsgálatát - írta hétfői számában a Vecernji list című zágrábi újság.

A legnagyobb példányszámú horvát napilap szerint az új horvát kormány rövidesen kinevezi az INA ellenőrző bizottságának horvát tagjait, akiknek a törvény értelmében minisztereknek kell lenniük, és utána megkezdődik az INA-MOL adásvételi szerződés felülvizsgálata. A HDZ ugyanis erélyesen az eddigi Racan-kormány szemére vetette, hogy a MOL jóval nagyobb döntési jogot kapott, mint amennyi a Kereskedelmi társaságokról szóló törvény szerint kisebbségi tulajdonosi helyzetében megilletné.


A MOL állítólag tart az új horvát hatalomtól, ha másért nem, a
szerződés felülvizsgálata miatt – írta a Vecernji list. A HDZ radikális szárnya szerint az adásvételi szerződés akár meg is
semmisíthető, de aligha várható, hogy a Sanader-kormány belemenne ilyen nemzetközi botrányba, még ha lennének is érvei erre. Más kérdés, hogy az INA-ban állandó feszültség van az ügyviteli lépések és az igazgatóság horvát és magyar része illetékességének összehangolása tekintetében.


A MOL a szerződés értelmében néhány évig nem vihet ki
jövedelmet, jóllehet borsosan megfizetette a részvényeket. Horvát részről ezért feltételezik, hogy a magyar cég igyekszik majd más módon profitálni és esetleg az INA érdekeivel ellentétes módon is megszilárdítani helyzetét a térségben. Híresztelik, hogy az INA, MOL közvetítéssel a YUKOS-tól vásárolja majd az olajat jóval magasabb áron. A napokban visszavonták a horvát finomítók beruházási tervét azzal az indoklással, hogy nem fognak befektetni olyan finomítókba,
amelyek 2004-re veszteséges ügyvitelt terveznek, holott ez másrészt az INA stratégiai érdeke. Szó volt már Adria-olajvezeték körüli játékról is, amelyben az INA a MOL követelésére az eddiginél háromszor kisebb szállítási költség engedélyezését kérte – írta a Vecernji list.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik