Belföld

Feszült légkörben kezdődött az EU-csúcsértekezlet

Kevéssé biztató előjelek után, feszült légkörben kezdődött meg pénteken nem sokkal 10 óra után az EU-tagállamok és a csatlakozásra készülő országok brüsszeli csúcsértekezlete, amelynek legfontosabb témája és tétje az EU első alkotmányos szerződésének végleges formába öntése.

Az értekezleten Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László külügyminiszter és László Csaba pénzügyminiszter képviseli Magyarországot.

A tizenötök és a jövőre csatlakozó tíz ország első számú vezetői mellett a külügy- és a pénzügyminiszterek is részt vesznek a tanácskozásokon. Ezek napirendjén ugyanis “hagyományos csúcstémák” is szerepelnek, és az Európai Tanács ülései forma szerint elkülönülnek az alkotmányos szerződésről döntő kormányközi konferencia (IGC) mostani fordulóitól. Magyarországot Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László külügyminiszter és László Csaba pénzügyminiszter képviseli a csúcson.

Jacques Chirac francia köztársasági elnök, Gerhard Schröder német kancellár és Tony Blair brit kormányfő pénteken reggel Brüsszelben háromoldalú találkozót tartott az Európai Unió csúcsértekezletét megelőzően. A három európai nagyhatalom vezetői, külügyminisztereik, Dominique de Villepin, Joschka Fischer, illetve Jack Straw társaságában álláspontjukat egyeztetik. Egyik résztvevő sem nyilatkozott a találkozó előtt a sajtónak.

Az alkotmányozástól független témák közül a soros olasz elnökség az Európai Növekedési Kezdeményezés jóváhagyását, valamint a bel- és igazságügyi együttműködéssel, illetve a bővítési folyamat továbbvitelével kapcsolatos kérdések megvitatását tűzte az Európai Tanács pénteki első ülésének napirendjére. Azt ezt követő munkaebéden az állam- és kormányfők az EU első átfogó biztonságpolitikai stratégiájáról, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről – elsősorban az Irakkal kapcsolatos legutóbbi fejleményekről – folytatnak eszmecserét.

Maga az IGC csúcsszintű fordulója csak délután – a várható program szerint 17 óra körül – kezdődik, az elnökség által kidolgozott legutóbbi átfogó szövegtervezet előterjesztésével. Ez részint a november végén Nápolyban tartott külügyminiszteri konklávé, részint az azóta folytatott két- és többoldalú egyeztetések fényében igyekszik olyan megoldási javaslatokat tenni a vitatott kérdésekben, amelyek körül jó eséllyel konszenzus alakulhat ki.

Noha az alkotmánytervezet legtöbb vitatott pontjáról lényegében már létrejött vagy nagyon közelinek tűnik a megállapodás, elemzők, diplomaták, sőt maguk a tagállamok vezetői sem tartják kizártnak, hogy kudarcot vallhat a konferencia, ha egy-két kulcskérdésben nem sikerül egyetértésre jutni. Ezek közé tartozik mindenekelőtt a szavazási rendszer problémája, amelyben az utolsó pillanatokig folytatott egyeztetések ellenére sem közeledtek az álláspontok. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök ugyanakkor bejelentette, hogy “tartogat a zsebében” még egy javaslatot, amelyet azonban csak “az utolsó pillanatban” fog elővenni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik