Belföld

Más munkakört kap az egészségügyi kormánybiztos

Nem nyújtotta be lemondását, de átadja az egészség évtizede program vezetését Győrfi István eddigi egészségügyi reformokért felelős kormánymegbízott. A hírt Kökény Mihály egészségügyi miniszter jelentette be vasárnap, és egyben azt is elmondta, hogy a program új vezetője Radnai György lesz - írja az origo.hu. Korábbi lapértesülés, a Népszabadság híre szerint szerint Győrfi lemondását tervezte.

Győrfi István eddigi kormánymegbízott fejlesztéspolitikai kérdésekkel foglalkozik majd, amennyiben a kormány a jövő héten elfogadja az egészségügyi reform munkaszervezési kérdéseiről benyújtott javaslatot – jelentette be Kökény Mihály egészségügyi miniszter rendkívüli sajtótájékoztatóján, vasárnap.

“Személyi, szervezeti információkat akkor szoktunk nyilvánosságra hozni, amikor a szükséges egyeztetések után a döntésre jogosult testület határozott. Ezt terveztük az egészségügyi reformmal összefüggésben is, azonban a szombati lapokban megjelentekre tekintettel indokoltnak láttuk a gyors és hiteles tájékoztatást” – mondta az Origo szerint a miniszter, utalva a Győrfi István lemondásával kapcsolatos sajtóközlésekre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik