Belföld

Nemzetközi liberalizációs trendek – áramlástan

admin

2003. 09. 28. 17:00

Szerte a világon az árampiac liberalizációjára törekszenek a kormányok, a végrehajtás azonban korántsem mindenhol tökéletes. Az EU-ban a belépőkre is érvényes a kötelezettség.

Ha ma bárhol elhangzik az árampiaci liberalizáció “varázsszó”, félő, hogy sokaknak az Egyesült Államok keleti partvidékét, valamint Kanada egy részét sötétségbe taszító nagy augusztus közepi áramszünet jut az eszébe. Mi több, jó néhányukban alighanem felidéződik 2001 januárja is, amikor a leggazdagabb amerikai állam, Kalifornia elektromos rendszere omlott össze. Szakértők lényegében mindkét áramcsődért az Egyesült Államokban 1996-ban útnak indított energiapiaci liberalizációt tették felelőssé. Pontosabban annak hibáit és felemás végrehajtását.


Termelés és igény


Merthogy téves döntésekből akadt bőven. Kezdjük talán azzal, hogy a piacnyitás során a washingtoni döntéshozók alapvetően a Nagy-Britanniában és Skandináviában már bevált modelleket igyekeztek alapul venni. Igen ám, csakhogy amikor London az energia-monopóliumok felszámolása mellett döntött, a brit árampiacon jócskán volt túlkapacitás, ráadásul az új szabályozás továbbra is arra ösztönözte a termelőket, hogy állítsanak elő több elektromos áramot, mint amennyire a szigetországban szükség van. Kalifornia ezzel szemben a kilencvenes évek második felében éppen a technológiai boom hullámainak a tetején lovagolt, így rohamosan emelkedett az energiaigény. A liberalizáció azonban inkább elvette az érintett vállalatok kedvét a többletáram előállításától, mintsem elősegítette volna azt.

Mit tett erre az állam? Befagyasztotta a villamos energia árát. Minden rendben is lett volna, ha a dereguláció hatására csökkenni kezdtek volna a fogyasztói árak, hiszen akkor a szolgáltató cégek szép nyereséget könyvelhettek volna el a szabadpiacon megvásárolt áram beszerzési ára és a felhasználóktól beszedett díj közötti különbségből. Csakhogy az élénk kereslet magasan tartotta a piaci árfolyamot, így a profitremények nem teljesültek. Majd 2001 januárjában súlyos viharok sora söpört végig az Egyesült Államok nyugati partjain, aminek hatására egyik napról a másikra az egekbe szökött az áramigény. Több erőmű azonban megtagadta a fizetésképtelenség szélére sodródott két legnagyobb kaliforniai szolgáltató kérését, hogy többletáramot adjanak el nekik. Máris minden együtt volt az energiarendszer összeomlásához. S még ha az idei keleti parti áramkimaradáshoz tételesen más út vezetett is, a történtek híven mutatják, hogy az Egyesült Államok egyelőre nem sokat tanult a két és fél évvel ezelőtti kaliforniai leckéből.

Brit nyertesek

Nagy- Britannia energiapiaci felügyelete, az Ofgem adatai szerint a tényleges piaci verseny 1999. májusi kezdete óta a fogyasztók 38 százaléka válasz-tott új áramszolgáltatót; a pár-huzamosan liberalizált gázszek-torban ez az arány 37 százalék. A két ágazatban együttesen 19 millióan álltak tovább “egy házzal”, és átlagban – hála a szigetországban a liberalizáció után továbbra is meglévő túlka-pacitásnak – 13 százalékkal fizetnek kevesebbet ma az energiáért. Ezen belül az ipari fogyasztók 26 százalékos áresést éltek át, míg a magánháztartások bő 8 százalékosat, ami előbbiek-nél eddig 1,5 milliárd fontos, míg utóbbiak esetében 0,5 milliárdos megtakarítást eredményezett. Mindezek nyomán ma Angliában és Walesben lehet Európán belül a legolcsóbban elektromos áram-hoz jutni; Skócia egyelőre nincs jelen a liberalizált piacon, de a tervek szerint 2005 áprilisáig ezt a kérdést is rendezik.

Pozitív példák



Pedig számos példa mutatja, hogy az árampiaci liberalizációt lehet jól is csinálni. Nagy-Britannia volt az első ország, amely megnyitotta energiapiacát, és Európán belül mára a legmesszebb jutott a liberalizációban. Az 1989-ben elfogadott áramtörvény, az Electricity Law még nem hozott azonnal teljes sikert. Hiába csökkentek ugyanis már az első évben 18 százalékkal a nagykereskedelmi árak, a szolgáltatók mindebből csupán 2,5 százaléknyi mérséklést “görgettek tovább” a fogyasztók felé. A kilencvenes években ráadásul az új technológiák tovább fokozták az erőművek hatékonyságát, így egyre jobban csökkent az előállítási költség, ez a tendencia azonban már a nagykereskedelmi árakban is csak jóval visszafogottabban tükröződött.

A kormány már a kilencvenes évek közepétől észlelte a bajt, ezért a piac felügyeletére előbb 1999 júliusában létrehozta az Office of Gas and Electricity Markets (Ofgem) szervezetet, majd 2001 márciusában hosszas előkészületek után az áramkeres-kedelmi megállapodások (Electricitiy Trade Arrangements – ETA) korábbi rendszerét egy új szisztémával (New Electricitiy Trade Arrangements – NETA) váltotta föl. Az új szabályozás a verseny erősítése érdekében végre szétvá-lasztotta az áramszolgál-tatás, illetve az áramszállítás és -elosztás funkciókat. Emellett létrehozta a villamosáram -tőzsdét (United Kingdom Power Exchange – UKPX), amely egy azonnali és egy határidős piacból áll, és a segítségével a szereplői akár a szállítás előtt egy órával is beszerezhetik a kívánt energiát. Ha úgy látják jónak, a teljes szükségletüket itt vásárolhatják meg, ha viszont kitartanak a kevésbé kockázatos hosszú távú szerződések mellett, akkor csak az azokon felüli mennyiséget szerzik be – illetve többletükön adnak túl – az áramtőzsdén.

Mára egyébiránt az Európai Unió legnagyobb tagja, Német-ország is teljes mértékben szabaddá tette az árampiacát. Méghozzá a változtatásra egy lépésben került sor a német villamos művek szövetsége (VDEW), valamint az iparkamarák és a fogyasztói érdekképviseletek által aláírt, a hálózati hozzáférés szabályozásáról szóló megállapodással, amely néhány, 2001 decemberében végrehajtott módosítással nyerte el mai formáját. Igaz, a rendszer továbbra sem tökéletes: még mindig nem létezik például olyan hatóság, amelynek feladata a piac szabályozása lenne. (A szomszédos Ausztriában 1999 februárja és 2001 októbere között három lépésben jutottak ugyan el a teljes liberalizációig, Bécs azonban éppen az Elektrizitäts-Control GmbH. nevű felügyelő hatóság létrehozásával kezdte az egész folyamatot.) Ráadásul a liberalizáció ez év nyaráig csupán a német fogyasztók 4 százalékát ösztönözte szolgál-tatóváltásra. Ennek oka, hogy a magánháztartások esetében nemhogy csökkentek volna az áramárak, hanem – egy rövid ideig tartó ereszkedés után – mára magasabbra kapaszkodtak, mint ahol a deregulációt megelőzően álltak. Egyelőre nem alakult ki igazi verseny, sőt egy sor új szolgáltató csődbe is ment, mivel a piacon régóta jelen lévő szereplők mindmáig a kezükben tartják az áramtovábbító hálózatokat, és azok igénybe vételéért – a német fogyasztók érdekvédelmi szövet-sége szerint – mesterségesen magasan meghatározott díjat számítanak föl. “Ahol az Európai Unióban még akadozik az árampiaci liberalizáció, ott mindenütt hazai okok állnak a háttérben. Elsősorban a hazai energiaszektor túlzott védelme a külső versenynyomással szemben” – véli Burkhard Timmermann, a Magyar Áramszolgáltató Kft. ügyvezetője.

Brüsszel döntött

A megoldás azonban már aligha késik soká. Az Európai Parlament a közelmúltban végérvényesen áldását adta az unió árampiacának teljes liberalizálására. Előbb 2004 júliusáig valamennyi nagyfogyasztó számára lehetővé kell tenni, hogy szabadon válasszon magának energiaszolgáltatót a közösség valamennyi szóba jöhető társasága közül, majd 2007 júliusáig a magánfogyasztóknál is meg kell ugyanezt valósítani. (Ez utóbbi mellesleg visszalépés, hiszen Brüsszel eredeti terve a 2005-ös piacnyitás volt.)

Az uniós energiapiac 2004 májusától nem 15, hanem immár 25 országot foglal majd magában, hiszen a liberalizációs kötelezettség a jövőre taggá váló tizekre is ugyanúgy érvényes lesz. Utóbbiak a kezdeti lépéseket már meg is tették ezen az úton. Csehországban például a legnagyobb fogyasztók már 2002 óta szabadon választhatnak maguknak áramszolgáltatót, míg Lengyelországban már az is eldöntöttnek tűnik, hogy a folyamat 2005-re akár le is zárulhat. Az EU mellesleg a legtöbb újonnan csatlakozóval csak nyer. Amint ugyanis a közép-európai országok rendet teremtenek az erőműveik és a villamosenergia-hálózataik háza táján, jócskán lesz fölöslegük, és így olcsó beszerzési forrásként szolgálnak majd a nyugat-európai szolgáltatóknak. Németország például máris “feni a fogát” a cseh és a lengyel áramra, míg Finnország vagy Svédország a Baltikumra, elsősorban Észtországra kacsingat. Ehhez azonban Burkhard Timmermann szerint a jelenleginél még sokkal nagyobb átláthatóságra van szükség a közép- és kelet-európai energiaszektorban. Amint viszont megvalósul a teljes körű liberalizáció, az hosszú távú előnyöket és további befektetéseket biztosít majd a régió számára.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.