Belföld

A PSZÁF nem felelős a K&H-botrányért – válasz a PM bejelentésére

Bűncselekmények megakadályozásának elmulasztásáért nem tehető felelőssé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), mivel nem nyomozó hatóság, hanem szakmai felügyeleti szerv - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel, a Pénzügyminisztérium augusztus 20-i, vizsgálat indítását bejelentő közleményére reagálva.

“A bűncselekmények megakadályozásának elmulasztásáért még a bűncselekmények felderítésére felhatalmazott szervezeteket sem szokás elmarasztalni” – mutat rá a közlemény. A PSZÁF közleménye szerint a felügyelet szakmai működésben, gazdálkodásban egyaránt független, önálló szervezet, amelynek szakmai munkáját, erre vonatkozó kereset esetén csak bíróság ítélheti meg.

Nincs tehát olyan közigazgatási szerv, amelynek jogszabályi felhatalmazása, hatásköre lenne arra, hogy a PSZÁF szakmai munkáját vizsgálja, értékelje, illetőleg ezzel kapcsolatban bárki felelősségére vonatkozó megállapításokat tegyen – húzza alá a közlemény.

A Pénzügyminisztérium augusztus 20-án közölte, hogy azonnali hatállyal vizsgálatot indított az intézmény szerepének tisztázására, annak megállapítása érdekében, hogy milyen felelősség terheli a felügyeletet a K & H bankcsoportnál kialakult helyzetért. Vizsgálni kívánja továbbá a Pénzügyminisztérium, hogy a PSZÁF vezetése megtett-e mindent a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) korábbi jelentésében megállapított, kifogásolt gyakorlat megszűntetése érdekében.

A PSZÁF közleménye megállapítja, hogy sem írásban, sem szóban semmiféle hivatalos értesítést nem kapott az esetlegesen a felügyelettel szemben indított vizsgálatok megkezdéséről, ezek tartalmáról. A közlemény leszögezi, hogy a K & H bankcsoporttal kapcsolatos ügyekben a pénzügyminiszter csupán összefoglaló tájékoztatást kért a PSZÁF elnökétől, ezt megadták. A tájékozódás azonban nem értelmezhető a szervezet szakmai munkáját bírálni kívánó vizsgálatként, erre való utalást a pénzügyminiszter a tájékoztatás kérése kapcsán nem tett.

A PSZÁF felhívja a figyelmet arra, hogy az adott ügyben bűncselekmény-sorozat elkövetésének alapos gyanúja látszik kibontakozni. Ez a rendőrség nyomozásának eredményeképpen vált ismertté. Sajtóhírekben szóba került, hogy a kormány – bármiféle vizsgálat lefolytatása előtt – döntött a PSZÁF elnökének visszahívásáról – utal rá az intézmény közleménye, hozzátéve: jogállamban ilyen súlyú döntés csak jogszabályban meghatározott eljárás lefolytatása után hozható.

A közlemény szerint a sajtóhírekből arra lehet következtetni, hogy felróható magatartás miatt történhet a visszahívás kezdeményezése. “A PSZÁF elnöke köztisztviselő, így rá is vonatkozik a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény, ennek megfelelően az esetlegesen felróható magatartást csak szabályos fegyelmi eljárás keretében lehetne tisztázni. A fegyelmi tanács döntése ellen munkaügyi bírósághoz lehet fordulni jogorvoslatért, és a bíróság jogerős döntése után lenne kezdeményezhető az Országgyűlés döntése” – hangsúlyozza a PSZÁF.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik