A világgazdaság javulása és a növekvő fogyasztói bizalom lehet a javulás segítője, a Bundesbank szakértői szerint. A német Ifo gazdaságkutató intézet júliusi üzleti bizalmi mutatója 89,2 pont volt. Júniusban a bizalmi mutató 88,8 pont volt, a májusi 87,6 pont, az áprilisi 86,6 pont, a márciusi 88,1 pont, a februári 88,9 pont és a januári 87,4 pont után. A GfK intézet fogyasztói bizalmi mutatója 2,6 százalékkal javult júliusban.
A Bundesbank elemzői úgy vélik, hogy az export azonban továbbra is le fog maradni. Az elemzők ismét kizárták, hogy a német gazdaságot defláció fenyegetné. A német gazdaság az első félévben gyakorlatilag recesszióban volt, két egymást követő negyedévi visszaesés formájában. A második negyedben 0,1 százalékkal csökkent a GDP az első negyedhez képest, és 0,6 százalékkal apadt a tavalyi második negyedhez képest – közölték a szövetségi statisztikai hivatalban a múlt héten. Az első negyedben 0,2 százalékos volt a negyedévi lassulás, de akkor – a múlt héten módosított adat szerint – még 0,4 százalékos növekedést mértek (az előzetesen mért 0,5 százalékos többlet helyett) az egy évvel korábbihoz képest.
A tavalyi utolsó negyedben a gazdaság stagnált az előző negyedhez képest, és a GDP 0,5 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit. Németország gazdasága 0,2 százalékkal nőtt tavaly. Az 1993-as recesszió óta ez volt legalacsonyobb növekedési ütem, akkor 1,1 százalékkal esett vissza a német GDP. A legnagyobb euróövezeti gazdaság 2001-ben 0,6 százalékkal, 2000-ben 2,9 százalékkal bővült.
Az OECD idén 0,3 százalékos, jövőre 1,7 százalékos gazdaságnövekedésre számít Németországban. Az Európai Bizottság szerint az idén a német GDP 0,4 százalékkal, jövőre 2,0 százalékkal bővülhet. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) várakozása 0,5 százalék, illetve jövőre 1,9 százalék. A német kormány változatlanul 0,75 százalékos többletet jósol idénre.
Technikai recesszió utoljára 2001 második felében volt Németországban, de a mostani első félévinél enyhébb.