Belföld

Sokan pályáznak a Takarékbankra

Amennyiben arra lehetősége nyílna, érdekelné Takrékbank többségi részesdésének megvásárlása a Volksbankot és a Raiffeisen Bankot is - mondták a bankok vezetői az MTI-Econewsnak.

A DZ Bank (Deutsche-Zentralgenossenschaftsbank AG) kiszállásáról a Takarékbakból már hónapok óta keringtek hírek, ám Franz Otto, a Takarékbank ügyvezető igazgatója, a bank German Desk-jének vezetője az MTI-Econesnak kijelentette, hogy, a DZ Bank nem kívánja eladni többségi részesedését, sőt, sőt igen elégedettek a bank tevékenységével.


Ugyanakkor a Takarékbank ez év április 30-i közgyűlésén két takarékszövetkezeti kistulajdonos felszólalásában is elhangzott, hogy a német nagybank eladná részesedést.  Franz Otto azonban ezt cáfolta, a felszólalásokat úgy értelemezte, hogy a takarékszövetkezetek – a Takarékbank korábbi tulajdonosai – szeretnék visszavásárolni a bankot. Erre az 1997-ben, a DZ Bank – akkor még DG Bank – többségi tulajdonhoz jutásának évében kötött opciós szerződés módot is nyújt.


A Takarékbank privatizációjáról szóló szerződéshez egy opciós és egy szindikátusi szerződés is társult. A szindikátusi szerződés az együttműködés kereteinek alapjait szabta meg, míg az opciós szerződés szerint a bank kisebbségi tulajdonosainak, a 23,05 százalékban részes takarékszövetkezeteknek minden évben egy hónapon keresztül – az opció megnyílásával – lehetőségük lesz arra, hogy éljenek opciós jogukkal és visszavásárolják a bank részvényeit. Erre azonban eddig nem volt módjuk, mivel a takarékszövetkezetek köztudottan tőkehiánnyal küzdenek, s jelenleg is folyik a konszolidáció, folyamatban vannak  az összeolvadások annak érdekében, hogy a szektor meg tudjon felelni az EU-.csatlkozással járó tőkekövetelményeknek.


A Volksbank-csoportot érdekli a Takarékbank, illetve a takarékszövetkezeti szektor – mondta az MTI-Econewsnak Christian Kaltenbrunner, a Volksbank International AG igazgatóságának elnöke. Elmondta, jelenleg ugyan nem folynak konkrét tárgyalások és a Volksbank többféle együttműködést is el tud képzelni a szövetkezeti szektorral. A Volksbank  csoport jelenleg a 14 legerősebb, független takarékszövetkezettel működik együtt, a 160, korábban állami konszolidációban részesült, integrált takarékszövetkezettel nincs kapcsolata.


Az Econews információi szerint ugyanakkor a Takarékbank megvásárlásával felmerülne a két bank, a Takarékbank és a Magyarországi Volksbank fúziója is, bár a Takarékbank jelenleg egészen speciális ernyőbanki feladatokat lát el a takarékszövetkezetek számára.


A Raiffeisen Bank vezérigazgatója, Felcsuti Péter az MTI Econewsnak megerősítette, érdeklődnek a Takarékbank megvásárlása iránt, bár konkrét tárgyalásokat ők sem folytatnak.


Az Econews információi szerint a közeli napokban aláírásra kerülő, új opciós szerződés a korábbi megállapodással ellentétben 2003-ban egész évben nyitva hagynák az opciós szerződést. Azaz, a takarékszövetkezteknek nemcsak egy hónapig hanem egész évben, módjukban állna  a részvények megvásárlása. Az MTI-Econews információi szerint a DZ Bank, amely 538 százalékos árfolyamon vásárolta meg  a  Takarékbank részvényeinek 71,94 százalékát 1997-ben, legalább ezen az árfolyamon adna túl rajta. Az is felmerült, hogy maga a DZ Bank nyújtson hitelt a forráshiányos takarékszövetkezteknek annak érdekében, hogy azok élni tudjanak opciós jogukkal. A Takarékbank saját tőkéje ma eléri a 6 milliárd forintot, jegyzett tőkéje 2,04 milliárd forint.


A DZ Bank helyzete azért sem könnyű, mivel új tulajdonosok belépése a Takarékbank tulajdonosi körébe igen nehézkes. A takarékszövetkeztetek opciós joga megakadályozhatja a DZ Bank 71,94 százalékos tulajdonrészének eladását külső tulajdonosnak. A részvényesek között egyébként még 5 százalékos pakettel ott van az Allianz Hungária Biztosító is, amely igen jónak minősítette az együttműködést és tartani kívánja tulajdonrészét.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik