Belföld

Újabb botrány Olaszországban – kétes amerikai kapcsolatok

Újabb politikai botránnyá válhat Olaszországban az amerikai Time magazinnak az a közlése, mely szerint a Berlusconi-kormány olyan titkosszolgálati dokumentumokat adott át az Egyesült Államoknak, amelyek indokul szolgálhattak a Bush-adminisztrációnak a Irak elleni háború megindításához.

Az olasz kormány cáfolja az értesüléseket. A Time, amely címlapján hozta az ügyet, visszatekintett George Bush amerikai elnöknek 2003. január 28-i, az Unió helyzetéről tartott kongresszusi beszédére, amelyben utalt arra: Irak Afrikában vásárolt urániumot. A vádról később kiderült, hogy alaptalan.

A hetilap úgy tudja, hogy az olasz titkosszolgálat kezébe került egy tucatnyi levél és más dokumentum, amelyek az iraki illetékesek és Niger vezetői között üzletről tanúskodtak. Ezeket a “bizonyítékokat” az olasz szervek megosztották az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával. A Time azt is hozzátette, hogy Joseph Wilson volt amerikai nagykövet, aki a CIA részére Afrikában nyomozott a dokumentumok hitelességének ügyében, soha nem látta az eredeti “olasz” dokumentumokat, és kezdettől fogva kételkedett valódiságukban.

A Time cikkét megelőzően pénteken a New York-i Newsday című bulvárlap azt írta, hogy 2001 végén a brit és az olasz titkosszolgálat riadóztatták először a CIA-t az iraki-nigeri állítólagos urániumtárgyalásokról. Az ügyről már márciusban említést tett a The Washington Post, amely szerint a “nigeri dokumentumok” csak februárban, vagyis a Bush uniós beszéde után jutott el az amerikai titkosszolgálathoz, és a CIA-nak is kétségei voltak azok hitelességéről. Az olasz érintettséget pedzegette magas brit körökre hivatkozva hétfői számában a londoni Financial Times is.

Az olasz kormányfői hivatal minden alapot nélkülözőnek nevezte a Time értesülését, és leszögezte: az olasz titkosszolgálat semmilyen, az üggyel kapcsolatos dokumentumot nem adott át más hírszerző szerveknek. Ugyanakkor az ellenzék, sőt Silvio Berlusconi Forza Italia pártjának képviselői is az ügy tisztázását követelik.

Pietro Folema, a Baloldali Demokraták (DS) képviselője szerint a Chigi-palota “sietős cáfolata tulajdonképpen beismerés”. Folema volt az, aki javasolta, hogy hozzanak létre parlamenti bizottságot az iraki háborúval kapcsolatos olasz felelősség kivizsgálására, és most úgy vélekedett: sürgősen el kell fogadni a bizottság megalakulására vonatkozó törvényjavaslatot, mert az országnak tudnia kell: aktív részt vállalt-e az olasz kormány az iraki háborút igazoló nagy hazugság felépítésében. Valdo Spini, ugyancsak DS-képviselő vasárnap Firenzében a L,Unitá című lap fesztiválján követelte, hogy Berlusconi a törvényhozás előtt számoljon be az ügyről. Kérdést intézett Antonio Martino védelmi és Franco Frattini külügyminiszterhez Alfredo Biondi és Raffaele Costa, a Forza Italia két képviselője, hogy tisztázzák: mi az igazság az állítólagos dokumentumok ügyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik