Belföld

Újra előtérben a kockázati tőkebefektetések

Az idén újból erőteljesen nő a kockázati tőkebefektetések szerepe a világban, azt követően, hogy 2000-2002 között több tízmilliárd euróval csökkent az ilyen befektetések volumene világszerte - mondta Tóth Zoltán, az Advent International Kft. ügyvezető igazgatója szerdán, Budapesten sajtóbeszélgetésen.

Az ügyvezető igazgató aláhúzta: az európai kockázati tőkebefektetések 2000-hez viszonyítva 20 százalékkal csökkentek 2002-ben, az Egyesült Államokban a visszaesés mértéke meghaladta a 80 százalékot. Tavaly az európai tőkebefektetések 27,6 milliárd eurót tettek ki, ezek közel 63 százalékát a vállalat-kivásárlások adták.

Tóth Zoltán ismertette: a kockázati tőkeiparág motorja a kivásárlás, szemben a fejlesztési tőkeberuházásokkal. “Nincs ez másképp Magyarországon sem, hiszen az egyes kockázati tőkeberuházások 55 százaléka kivásárlás, 41 százaléka fejlesztési tőkebefektetések” – mutatott rá Tóth Zoltán.

Az Advent adatai szerint 1999 óta igen hektikus képet mutat a magyarországi kockázati tőkebefektetések volumene és száma. Az időszak elején, 1999-ben 12 tranzakció történt, melyeknek összértéke mintegy 41 millió dollár volt, amely ezt követően 47 tranzakcióra ugrott 2000-ben, ezek összértéke 103 millió dollárt tett ki. A következő, 2001. évben jelentős csökkenés következett be, az összesen 27 tranzakció 49 millió dollár értékben zajlott le. Az elmúlt évben pedig 28 tranzakciót végeztek el 90 millió dollár értékben Magyarországon a kockázati tőkebefektetések terén.

Ha az egyes 5 millió eurót meghaladó magyarországi tranzakciót vesszük, akkor a kockázati tőkebefektetések közé sorolható 2003-ban a Danubius kivásárlása, melyet az Advent hajtott végre, valamint a Vivendi Hungary kivásárlása, amelyet az AYG valósított meg.

A magyarországi piacon a kockázati tőkebefektetések egyik legnagyobb hátráltatója az, hogy kicsi a lehetséges beruházásra érett vállalatok mérete, igen kevés a 10-15 millió dollár volumenű üzlet, ez alatt pedig nem gazdaságos egy-egy tranzakció a nagyobb befektetési alapoknak.

Ráadásul Magyarországon a nyugati kockázati tőkepiac terepéhez képest a banki finanszírozás még igen mérsékelt, gyakorlatilag tanulási folyamatban van, mivel az itt lévő hitelintézetek mérsékelt kockázatviselési hajlamról tesznek tanúságot. Emellett a bankok által indított kockázati tőkebefektetésekről rendszerint az anyabank központjában, azaz Nyugat-Európában döntenek, ott pedig a magyarországi vállalati beruházásokat kevésbé tartják kecsegtetőnek – jelezte az ügyvezető igazgató.

Kérdésre válaszolva elmondta: az országban mindössze hat nagyobb hitelintézet tevékenykedik különböző sikerrel ezen a piacon. Közöttük említette a Deutsche Bankot, a K and H Bankot, a CIB-et, a Commerzbankot, a magyarországi Volksbankot, valamint az OTP Bankot.

Tóth Zoltán utalt arra is, hogy alig ismert a közép- és kelet-európai régióban az úgynevezett mezzanine típusú finanszírozás. Magyarországon összesen alig van verseny, csak egy-két tranzakciót hajtanak végre ilyen formában. A mezzanine típusú finanszírozás lényegében azt jelenti, hogy valamilyen kockázati tőkeberuházásra kiszemelt céget nem vásárolnak meg, hanem tevékenységét alárendelt kölcsöntőkével, illetve ehhez kapcsolódó hitelkonstrukciókkal segítik. Az ilyen forrásjuttatáshoz opciós jogok társulnak ugyan, de a befektetési alap nem lesz tulajdonosa a cégnek.

Az Advent International ez évi egyik legjelentősebb beruházása a Danubius Rádió volt. Ennek értéke mintegy 30 millió dollárt tett ki és a médiapiacra irányult. Az indok az volt, hogy a Danubius a kereskedelmi rádiók között piacvezető 1997 óta, a hallgatottsága 31 százalékos részt képvisel a 18-49 éves hallgatók körében, a neve pedig Magyarország tíz legismertebb márkaneveinek egyike. A cél az, hogy a rádió reklámértékének emelésével a rádiós reklámpiac méretét is növelje az Advent és természetesen ebből jelentős részt hasítson ki a Danubius révén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik