Belföld

További kamatcsökkentés lehetséges az euróövezetben

Miközben a nemzetközi piacok biztosra veszik az amerikai Fed kamatcsökkentését a héten, lehetséges, hogy az Európai Központi Bank (EKB) is folytatja az enyhítést.

„A kamatok megfelelőek voltak két héttel ezelőtt, de július 10-én újra elemezzük a helyzetet. Majd meglátjuk, előre nem mondhatok semmi bizonyosat – idézte a Financial Times hétfőn Eugenio Domingo Solanst, az EKB igazgatótanácsának tagját.

Az EKB a legutóbbi, június 5-i értekezletén fél százalékponttal 2 százalékra, az euróövezet fennállása óta legalacsonyabbra csökkentette az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát.

Solans szerint a kamatok támogatják a gazdasági javulást, de még sok a bizonytalanság, és nem lehet tudni, mikor tér vissza az övezet a 2-2,5 százalékos, fenntartható növekedési üteméhez. Az euróövezeti gazdaságok stagnáltak az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedhez képest, és az átlagos GDP 0,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Németország GDP-je 0,2 százalékkal csökkent az első negyedévben – és 0,5 százalékkal volt nagyobb az egy évvel azelőttinél -, Olaszországé 0,1 százalékkal esett vissza, Hollandiáé 0,3 százalékkal fogyatkozott meg a tavalyi első negyedhez képest.

Ez volt az euróövezet legrosszabb teljesítménye 2001 utolsó negyede óta. A tavalyi utolsó negyedévben az átlagos GDP-növekedés 0,1 százalékos volt az euróövezetben az előző negyedhez képest, és 1,2 százalékos az egy évvel azelőttihez képest. Tavaly az euróövezet átlagos gazdasági növekedése 0,8 százalékos volt a 2001-es 1,5 százalékos és a 2000-es 3,5 százalékos többlet után.

Solans azt is elmondta, hogy szerinte nincs deflációs veszély az euróövezet egészében, de hozzátette, hogy “egy bizonyos országban” még hónapokig eshetnek a fogyasztói árak.

Németországban májusban átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 0,7 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly májusban. Áprilisban 0,3 százalékos volt a havi árcsökkenés és 1,0 százalékos a tizenkét havi infláció Németországban, a márciusi 1,2 százalékos, a februári 1,3 százalékos és a januári 1,1 százalékos tizenkét havi drágulás után.

Az euróövezetben májusban átlagosan 1,9 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly májusban. Áprilisban 2,1 százalékos, márciusban 2,4 százalékos, februárban is 2,4 százalékos, januárban 2,1 százalékos volt a tizenkét havi infláció az euróövezetben.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik