Belföld

A francia nagyhatalmi politika és a gasztronómia összefüggései

Majonézes tojás, steak, hagymaleves: mind a francia nemzeti konyha kincsei, de nem véletlenül kerültek az asztalra, hanem olykor nem mindennapi bonyodalmak, és ízes ideológiai viták gyümölcseiként. A francia ínyencségek kis és nagy történetei címmel megjelent könyvében Sylvie Girard-Lagorce csupán a majonézes tojás eredetéről négy történetet vázol fel.

Az első 1756. június 28-áról való, amikor is a Richelieu herceg által az angolok felett Port-Mahonnál aratott győzelmet követően az államférfi szakácsa egy új étket tálalt fel, és azt az ura iránti odaadás jeleként Mahonnaise-nek keresztelte el. A másik – Sylvie Girard-Lagorce szerint hihetőbb – változat Prosper Montagnétől, az első, referenciának számító Larousse Gastronomique szerzőjétől származik, aki szerint a “mayonnaise” (majonéz) szó a “moyeunaise” népi változata és végső soron az igen régi francia szóra, a moyeu-re származtatható vissza, ami tojássárgáját jelent, vagyis a fenti ízesítő lényegében nem más, mint a tojásfehérje olajjal kikeverve.

Amióta csak recepteket írok, mindig is azt terveztem, hogy mélyebbre ássak, mert a hagyományos francia receptek történetek egész tárházát rejtik – mondta Sylvie Girard-Lagorce az AFP francia hírügynökségnek.

A könyvből megtudhatjuk például, hogy a marhaszelet elnevezéseként miként nyert polgárjogot francia földön a bifteck és a steak. Ezek az anglicizmusok a XIX. század elején, a waterloo-i vereség után vonultak be a francia konyha nyelvébe, az angol megszállók étkezési szokásainak nyomán.

A hagymaleves feltalálásának dicsőségéért a párizsiak és a lyoniak perlekednek. A cassoulet, a sólethez hasonló egytálétel eredete végképp nem tudható: Castelnaudary, Toulouse, Carcassone, Villefranche-de-Lauragais, vagy Arfons, és Délkelet-Franciaország szinte valamennyi városa magáénak tulajdonítja.

Az európai geopolitika még a süteményekre sem volt hatástalan. Ha az utolsó előtti lotaringiai (lorraine-i) herceg nem cserélte volna el hercegségét Toscanára, ha XV. Lajos nem vette volna el egy lengyel király lányát feleségül, akkor a rumbaba aligha lenne az egyik leghíresebb francia sütemény – mondja a szerző.

Könyvében emléket állít számos francia szakácsnak és gasztronómusnak, akik hozzájárultak a francia konyhaművészet gazdag történelméhez a XIV. századi Taillevent-től számítva, és megvallja azt is, hogy szívéhez különösen közelálló a – leginkább a magyar húsleveshez hasonlítható – pot-au-feu, amely kétség kívül a legrégibb műremeke a francia konyhának és valóságos “civilizációs áttörést” jelentett a maga korában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.