Lemondott posztjáról Hidvégi Gábor, a Ferihegyi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport vezérigazgatója. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.(ÁPV) közleménye szerint Hidvégi Gábor hétfőn levélben jelentette be lemondását a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt.-nek.
Indoklásában a vezérigazgató arra hivatkozik, hogy csak meghatározott időre vállalta a nehéz helyzetben lévő társaság vezetését. Úgy véli, hogy egyéves tevékenysége során szakmai feladatát teljesítette, a továbbiakban a magánszférában kívánja vállalatvezetési tapasztalatait hasznosítani - idézi a közlemény a vezérigazgatót.
Az ÁPV Rt. a lemondást elfogadta, Hidvégi Gábor közös megegyezéssel távozik a Budapest Airport Rt.-től. Feladatkörét az új vezérigazgató kinevezéséig Kármán Gábor általános vezérigazgató-helyettes látja el.
Május elején Apró Piroska, a BA igazgatóságának elnöke, valamint Kaposi János, az igazgatóság egy másik tagja is bejelentette lemondását. Apró Piroska lemondását azzal indokolta, hogy nem alakult ki megfelelő együttműködés az igazgatóság és a menedzsment között.

Ajánlott videó
- 08:56 Így indokolta Lánczi Tamás a lakásához vitt ÁVÓ-s bőrkabát miatt tett feljelentését
- 08:46 Látványos csillaghullást figyelhetünk meg ma éjszaka
- 08:46 Második tüdőpestisesetről szólnak a hírek, de Oroszország tagad
- 08:41 A sportállamtitkár ellen uszítottak a Fradi-ultrák, Magyar Péter kommentben reagált
- 08:11 Egy busz átszakította a belső szalagkorlátot az M5-ös autópályán
- 08:09 Christa Pike dühös és zavarodott volt, miután magához tért a kórházban a kivégzése után
- 08:06 Megrongálta a börtön kerítését, pár nap múlva rabként javíthatta ki
- 07:57 Erős széllel, esetenként jégesővel jöhetnek a zivatarok
- 07:33 Kvíz: felismered Szenes Iván dalait? Retró kvíz 10 kérdéssel
- 07:30 Négy tagja van Magyar Péter közösségi médiás stábjának, összesen 3,9 millió a fizetésük
- 07:21 Menzacégeket vizsgál a GVH tiltott megállapodás gyanúja miatt
- 07:11 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Kvíz: mennyire emlékszel az iskolai oroszórákra?
- 06:45 Már öt gyanúsítottja van az aranykonvojügynek
- 07:00 Kapitális dámbikát lőtt ki egy amerikai vendégvadász Tolnában
- 07:30 Négy tagja van Magyar Péter közösségi médiás stábjának, összesen 3,9 millió a fizetésük
- 06:00 „Sokan átmehetnek a fekete gazdaságba” – szakértők a KATA-változásokról
- 17:20 Megszületett a megegyezés: a magyar vétót elengedik, miután Ukrajnában benyújtották a kisebbségekről szóló törvényjavaslatot
- 21:07 Tiszás képviselő: Önkormányzati cégnél dolgozhatott tovább a gyermekbántalmazással vádolt edző
- 15:56 Kevesen adnak ilyen extrát olcsó autó mellé, mint a Suzuki
- 15:51 Hujber Ferenc: Magyarországon meddig elfogadható, hogy a 11 éves lányommal közlik, hogy a szülei pokolra jutnak, mert nem hisznek Istenben?
- 17:47 Hónapok óta hallgat a 12 zarándok halálát okozó buszvezető, a lengyel hatóságok a sofőr átadását kérték
- 20:44 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.07.
- 07:57 Erős széllel, esetenként jégesővel jöhetnek a zivatarok
- 17:04 Magyar Péter: A motoros rollerek szigorításáról és a 2027-es költségvetésről is tárgyal a kormány
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!