Belföld

A kommunikáció közlegénye – a pletyka

Gondolná-e a szerény honpolgár, hogy a tudomány századában doktori értekezés született a tücsökciripelés természetrajzáról s színvonalas elemzés készült a szentjánosbogarak pislákolásáról?

Ha pedig a kutatók ilyen lényegbevágó problémákkal foglalkoznak, csak örvendezhetünk annak, hogy a hazai könyvpiacon megjelent Szvetelszky Zsuzsanna A pletyka című könyve, bizonyítván: az emberek közti érintkezés, a kommunikáció eme fontos jelensége megér egy érdekes, szórakoztató munkát. A szerző – a pletykakutató, mert már ilyen is van – művét “egy pletykafészek vallomásának” tekinti, ezzel is elébe menve az olvasó dilemmájának: vajon vegyük-e komolyan, avagy csupán humoros, ötletes eszmefuttatásoknak tartsuk írását.

Úgy véljük, mindkét felfogás mellett és ellen szólhatnak érvek. Így tehát: is-is. A lényeg pedig mégiscsak az, hogy dicséret illeti a kutatót, aki ráirányította figyelmünket a pletykára, ami nem más, mint “a kommunikáció közlegénye: az ismeretlen katona”. Tudományos meghatározása csaknem reménytelen. Szerzőnk a pletyka, a pletykálás jó néhány jellemző vonásáról szóló fejtegetéseivel így is gazdagítja ismereteinket. És itt jegyezzük meg: a könyv módfelett kellemes, szellemes, közvetlen stílusát szerencsére csak ritkán törik meg a bonyolult, nehézkes, nyakatekerten tudományos – vagy annak vélt – fejtegetések. 


A kommunikáció közlegénye – a pletyka 1

Nem rémhír 

A pletyka nem azonos a rágalommal, a szapulással, az intrikával, miként nem helyes egy kalap alá venni a gonosz hazudozással, a rémhírrel, a befeketítéssel, a dezinformálással sem. Sok más mellett azt is megtudjuk, hogy csupasz hírből, száraz adatokból még a legjobb pletykás sem tud igazán élvezetes terméket előállítani kölcsönös bizalom nélkül. Meg azt is: “a pletykás olyan személy, aki akkor is enged a pletyka csábításának, ha közvetlen haszna nem származik belőle”. Hát tudja az ördög. Ahhoz azonban nem fér kétség, hogy “a pletyka fegyver, amely ölni is tud”, amiképpen számos irodalmi és köznépi példa bizonyítja. Konklúzió: a pletykának, mint a kommunikáció e rendkívül összetett és sokrétű jelenségének elemzésében számos tudományág – a pszichológia, a szociológia, az etológia, a filozófia, a nyelvészet – egyaránt érdekelt.

Ha pedig így van, s ki cáfolná, a pletykakutatás más tudományos vizsgálódáshoz hasonlóan nem nélkülözheti tárgyának tipologizálását. Magyarán, kísérletet kell tenni az elképesztően sokféle pletyka rendszerezésére, osztályozására, arra is figyelemmel, hogy “vegytiszta pletykatípusok nincsenek, miképpen hibátlan szépség vagy tökéletes tudás sem létezik”.

Altípusok

Így azután szerzőnk, ha jól számoltuk, 35 pletykafajtát különböztet meg, természetesen a teljesség igénye nélkül. Köztük ilyen altípusokra figyelhe-tünk fel, mint navigációs, gyógy-, sznob-, szalon-, gáncs-, ágy-, szadista vagy minimál-pletyka. S jóleső önkritikával szerzőnk megjegyzi: “Pletykatipológiám csak egy a lehetséges sok közül, és ma még elméletileg nem megalapozott, s csupán a pletykaforrások egy szegényes vetületét ragadja meg”. Eltűnődhetünk rajta, hova jutnánk egy “gazdagabb vetület” megragadásával. Ám a rosszmájúságot félretéve, idézzük csupán a talán leg-nevezetesebb “tudományos” pletykát. Eszerint Alfred Nobel azért nem alapított a matematikusok számára is díjat, mert így akarta megbosszulni, hogy feleségét egy számtantudor megszöktette. Csupán az a baj, hogy Nobel élete végéig agglegény maradt…

Térjünk most rá könyvünk ha talán nem is “legtudományosabb”, ámde legszórakoztatóbb fejezetére, a pletykafészekről szólóra. Ott arról szerzünk tudomást, hogy “pletykálni viszonylag könynyű, pletykafészeknek lenni viszont nehéz”. Ez ugyanis “olyan nonprofit tevékenység, amit sokan szidalmaznak, noha csak kevesen vannak tisztában e szerepkör jelentőségével”. Bizony, bizony. Mi is jellemzi tehát a pletykafészket? Karakteréhez hozzátartozik a jó emlékezőtehetség, no meg a “jólértesültség fitogtatása”, ami egyúttal “kommunikációs tényező”, “tényeket kezel és közöl, forgat ki és kombinál”. Ő az “élmunkás a társadalmi kommunikáció Sződd magad! mozgalmában” – olvassuk. Továbbá azt is, hogy a pletykafészkek többsége mindenre akar figyelni, s ezért nem tudja elkülöníteni a lényeget a lényegtelentől. A fiatalok kevés emberről (de alaposabban), míg a korosabbak többekről viszik-hordják az információkat.

Végezetül nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy szerzőnk minden bizonnyal joggal feltételezi: az információs társadalomban számolnunk kell a pletyka visszaszorulásával, mert “elvész a pletyka ott, ahol minden információ”. A pletyka riválisai – a televízió, az internetes kommunikáció – egyre több időnket foglalják le, s mindeközben visszaszorul a társasági élet, “a bölcs borozások”, a kiadós traccspartik, és szép lassan (vagy gyorsan?) nem lesz hol, mikor, kivel pletykálni. S ez bizony elkeserítő perspektíva. Már csak azért is, mert a pletykások kíváncsi emberek, többnyire nyitottak, rugalmasak, s amit megtudnak a másikról, szeretnék el is mondani, s ezért – némelyek szerint – tovább is élnek. Az ugyan felettébb kétes, hogy a pletykázás lenne a hosszú élet titka, azt viszont bizton állítjuk: ez a “pletykatan” érdemes és rokonszenves olvasmány.

Szvetelszky Zsuzsanna: A pletyka, 257 oldal, Gondolat Kiadói Kör, 2002. Ára: 2400 forint.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.