Belföld

Csúcsközelben – lassuló mobilpiac

A mobilpiac kezd telítődni, így a szolgáltatók egyre inkább figyelnek a meglévő előfizetőik megtartására.

Összességében több milliárd forintos ajándékot adott április elején a telefonszámlát hagyományos módon utólag rendező (post-paid) előfizetőinek a Westel és a Pannon GSM. A hazai mobiltelefon-piac együttesen több mint 85 százalékát uraló két szolgáltató ugyanis éves szinten ilyen nagyságrendű bevételről mondott le azzal, hogy az előfizetési díjak 50 százalékát lebeszélhetővé tette.

Nem áprilisi tréfa


Csúcsközelben – lassuló mobilpiac 1

Hiba lenne azt hinni, hogy a máskor kérlelhetetlenül racionálisan számoló cégeket az április első napjához kapcsolódó bolondos hangulat késztette a költséges gesztusra. A két nagy szolgáltató – amely az elmúlt években mértékletesen bánt a különféle kedvezményekkel a post-paidesek táborában – a meglévő ügyfélkör megtartása, az elvándorlás megakadályozása érdekében próbált kedveskedni.

A magyarországi mobiltelefon-piac növekedését hónapról hónapra követő elemzések tanúsága szerint mára valósággá váltak a távközlési társaságok szakértőinek egy-két évvel ezelőtti prognózisai. A dinamikus fejlődéséről és bővüléséről ismert – mintegy 7 millió ügyfelet számláló – mobil ágazat elérkezett piaca telítődésének küszöbére. A Hírközlési Felügyelet (Hif) adatai szerint a mobiltelefon-szolgáltatók ügyfélkörének növekedése az elmúlt egy esztendőben látványosan lelassult.

Érzékelteti ezt, hogy míg 2002-ben egyetlen negyedév alatt átlagosan 400-500 ezer ügyféllel nőtt a három társaság szolgáltatásait használók tábora, addig az idei esztendő első három hónapjában az előfizetők számának nettó növekedése nem haladta meg a 250 ezret sem. 

Változások kora 

Mindez az elemzők szerint a gyakorlatban azt jelenti, hogy az új előfizetők megszerzésére évente rendszerint több milliárd forintot fordító szolgáltatók kénytelenek lesznek “stratégiát váltani”, és hozzáfogni a konkurens cégek ügyfeleinek átcsábításához. Bodnár Zsigmond, a Westel Mobil Távközlési Rt. vezérigazgató-helyettese sem tagadja, hogy a versenytársak előfizetőinek megszerzésére a szándék már megvan a mobilpiac szereplőiben. Az elvándorló ügyfelek mennyisége azonban egyelőre nem számottevő, lényegében elvész az ügyfélkör szokásos 15-20 százalékos évi lemorzsolódásában. Ráadásul ezen belül sem a presztízs-ügyfélnek számító számlás előfizetők kilépése a jellemző, hanem csupán a leginkább árérzékeny, az aktuális akciókra azonnal “ráharapó” pre-paid, azaz előre fizető kártyás ügyfelek távozásának, illetve visszatérésének ciklikus váltakozása.

A meglévő ügyfélkör megtartásában egyre nagyobb szerepük van a szolgáltatási díjaknak. Az elmúlt években jobbára csak az számított, hogy a mobiltelefon megvásárlása, a szolgáltatásba való bekapcsolódás a lehető legolcsóbb legyen. Mára viszont az alacsony belépési küszöb nem elég az ügyfelek megszerzéséhez, kedvező szolgáltatási tarifákra, percdíjakra is szükség van. Azok, akik a pre-paid csomagok közül választanak, elsősorban azt értékelik, hogy havi díjak nélkül telefonálhatnak és kártyájuk kimerülése után még hónapokig elérhetők maradnak.

Ezért a “szabadságért” cserébe vállalják, hogy a hagyományos post-paid csomagok akár 5 ezer forint alatti árainál valamivel drágábban – legkevesebb 9 és 15 ezer forint között – vásárolják meg telefonjukat, és emellett magasabb percdíjakat is fizetnek. Azok viszont, akik havi néhány percnél többet beszélnek készülékükről, a kedvező percdíjak miatt jobban járnak a hagyományos előfizetésekkel. A Westel illetékeseinek reményei szerint ezt az eddiginél is hangsúlyosabbá teszi a havi díjak felének lebeszélhetővé tétele.

Veszélyes harmadik

Hogy azután a számlás ügyfelek számára kedvező változásnak milyen hatása lesz a post-paid, illetve a pre-paid kártyák eladására, azt egyelőre a szakértők is csak találgatják. Abban viszont biztosak, hogy az árak csökkenése sem folytatódhat vég nélkül. Jelzi ezt, hogy 2002 decemberében a legolcsóbb pre-paid kártyás csomagok már drágábbak voltak az előző évieknél. Az előfizetéses körben azonban az európai példák alapján az árak mérséklődése még nem állt le. Bodnár Zsigmond úgy véli, a külföldi szolgáltatók esetenként jelképes, 1 eurós készülékárainak magyarországi bevezetése nem indokolt, mert az e téren jelenleg biztosított engedmények megfelelnek a piac elvárásainak.


Csúcsközelben – lassuló mobilpiac 1

A nagyításhoz kattintson a képre!

A telekom elemzők szerint ezzel szemben nem is olyan sokára eljöhet az 1 eurós készülékek ideje. Miközben ugyanis a két nagy mobilszolgáltató lassan már csak a ráfizetés vállalásával mérsékelheti tovább minőségi szolgáltatásainak árát, addig a harmadik, feltörekvő piaci szereplő számára semmi sem túl olcsó. A piaci vélekedések szerint, miközben az egymás ügyfeleinek megszerzéséért beinduló harcban a Westel és a Pannon GSM “sebezhető”, a Vodafone magyar vállalkozásának nincs vesztenivalója.

A társaság egymás után indítja be a versenytársakénál kedvezőbb árakat kínáló akcióit, ami a telefonálásra keveset szánó, ezért rendkívül árérzékeny ügyfelek számára nagy csábítást jelent. Olyannyira, hogy az olcsó ajánlatok az elmúlt hónapokban már a két nagy szolgáltató számos előfizetőjét kísértésbe vitték. A helyzetet pedig tovább színesíti, hogy a Vodafone jelenleg a Westel és a Pannon presztízs ügyfeleinek, tehát számlás előfizetőinek elcsábításával próbálkozik. A piac meghatározó szolgáltatói egyebek mellett ezt igyekeznek megakadályozni az előfizetési díjak felének lebeszélhetővé tételével.

Nem csak az ár számít

Király István, a Pannon GSM Rt. vezérigazgató-helyettese talán éppen ezért nem aggódik. Elismeri, az előfizetők “kegyeiért” folyó versengésben a három cégnek nem azonosak a lehetőségei. A legkisebb piaci szereplő az egyszerűbb tartalmú szolgáltatásait rendkívül olcsón kínálja, ami lehetővé teszi számára az előtte járó két társaság , elsősorban kispénzű ügyfeleinek elcsábítását.

Ennek ellenére a szakember úgy véli: elérkezett az ideje, hogy a szolgáltatók megkezdjék a felkészülést a piac telítetté válására. Az a korszak ugyanis teljesen új kihívások elé állítja majd a három társaságot. Márpedig Király István szerint rossz úton jár, aki azt gondolja, hogy a küszöbön álló újszerű megmérettetéseken kizárólag a versenytársak díjainál mindenáron alacsonyabban tartott tarifák számítanak majd a leghatásosabb fegyvernek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik