Belföld

Óriási iraki megbízásokat kapott az amerikai Bechtel

Az amerikai építőipari mamutcég, a washingtoni kormányzattal szoros viszonyt ápoló Bechtel szerződést kötött az iraki újjáépítés „megsegítésére", amely akár 680 millió dolláros megbízást is jelenthet a társaságnak.

Az iraki újjáépítést erőteljesen „támogatják” az amerikai cégek – a hivatalos megfogalmazások szerint. A támogatás persze azt jelenti, hogy a washingtoni kormányzat hatalmas összegeket folyósít a vállalatoknak, amelyek aztán Irak infrastrukturális fejlesztésében működnek közre.

Az amerikai Bechtel cég most például egy olyan megrendelést kapott, amely időben ugyan csak az ötödik volt a kontraktusok sorában, ám összegét tekintve a legnagyobb üzletet jelentheti az Irakban tevékenykedők között.


Iraki humanitárius erőfeszítések


A szerződést az USAID (US Agency for International Develepoment – az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége) nevű szervezet kötötte a Bechtellel, az iraki rekonstrukció és a humanitárius erőfeszítések részeként.

A Bechtel megbízásai kiterjednek az infrastruktúra kijavítására, az erőművek rendbe hozására, az elektromos hálózatok helyreállítására, a városi vízvezeték- és csatornahálózatok rendbetételére.


 A Bechtelről röviden

A Bechtel a világ egyik legnagyobb építőipari és mérnöki tevékenységekkel foglalkozó társasága. A cég az amerikai vállalati szokásoktól eltérően nem a tőzsdén jegyzett társaság, ezért viszonylag kevés információ áll rendelkezésre róla. A céget 1898-ban alapították, és jelenleg a Bechtel család negyedik generációjának irányítása alatt áll. A Bechtel létszáma 47 ezer körül alakult a legutóbbi időkben. Jelenleg hatvan országban, 900 projekten dolgoznak a cég emberei. 2002-ben a Bechtel 12,7 milliárd dollár értékben kötött új szerződéseket, míg árbevétele 11,6 milliárd dollárt tett ki.

A Bechtel már régóta a környéken van

A Bechtel korábban már jelen volt Irakban, és az előző Öböl-háború idején is aktív volt a térségben.

Amikor például Irak megszállta Kuvaitot, több mint száz Bechtel-alkalmazottat és hozzátartozóikat internálták Szaddám Huszein csapatai. A cég akkor éppen egy olajipari komplexumot épített, Bagdadtól 90 kilométerrel délre. Az amerikaiak által indított első Öböl-háború kezdetéig viszont a Bechtelnek sikerült kimenekítenie munkatársait, s azóta nem volt további szerepe a projektben – jelentette ki a BBC szerint a cég szóvivője.

A Bechtel szintén épített egy vízierőművet Észak-Irakban, a török határ közelében, még 1983 és a kilencvenes évek eleje közötti időszakban. Ugyancsak létesített a cég egy csővezetéket az arab országban, még az ötvenes évek folyamán.



Óriási iraki megbízásokat kapott az amerikai Bechtel 1

Republikánus közeli cég


A homályos és kevésbé homályos politikai kapcsolatokra utal, hogy a Bechtel folyamatosan szoros viszonyt ápol az amerikai kormánnyal, de mégis inkább régi „republikánus” cégnek tűnik. A mostani Bush-kormányzat elődjei, az idősebb George Bush és főleg az ő elődje, Ronald Reagan alatt a Bechtel több vezetője is kulcsfontosságú posztokat töltött be a washingtoni adminisztrációban.


Így például Caspar Weinberger, korábbi védelmi miniszter a Bechtel kaliforniai tevékenységeit irányította elnökként, George Shultz korábbi külügyminiszter pedig jelenleg is igazgatója és tanácsadója e cégnek.


A Bechtel megtisztelve érzi magát


A mostani, legfrissebb döntést, a szerződés odaítélését követően Tom Hash, a Bechtel National elnöke elmondta: „A Bechtel megtisztelve érzi magát, hogy a versenyeljárás keretében az USAID kiválasztotta a céget, hogy humanitárius segítséget, gazdasági újjáépítést és infrastruktúrát biztosíthatunk az iraki népnek.”

A Bechtel-szerződés kezdeti összege a BBC szerint 34,6 millió dollár, de a következő 18 hónapban a teljes értéke elérheti a 680 milliót is. A nagyobbik összeghez azonban még a kongresszusnak is hozzá kell járulnia.

A szerződés az előbb említetteken kívül kiterjed még a repülőtéri berendezések javítására és a stratégiai fontosságú Umm-Kaszr-i kikötő rendbehozatalára – közölte az USAID. A Bechtel szerepet kaphat kórházak, iskolák és bizonyos kormányzati épületek tatarozásában is. Öntözőberendezések kiépítése és közlekedési kapcsolatok létesítése szintén szóba került.


Iraki alvállalkozók?


Az USAID szerint a Bechtel nagy valószínűséggel számos projekt kivitelezésére alvállalkozókat kér fel. Így az iraki munkaerő és egyéb helybéli kapacitások is kihasználásra kerülhetnek – közölte az USAID.

Ebben a hónapban már két másik amerikai cég kapott iraki megbízásokat. A két megbízás eddig összesen 10 millió dollárra vonatkozott, így a Bechtel mostani megrendelése messze a legnagyobb üzletnek számít.

Az előző nyertesek között volt a Research Triangle Institute (RTI), amely az iraki helyi önkormányzatok és az oktatás fejlesztésére nyert el 7,9 millió dollárt. Az RTI feladata technikai segítség nyújtása az iraki helyhatóságoknak és a polgári intézményeknek. Ugyancsak istápolnia kell az RTI-nek az iraki “civil társadalmat”. A Creative Associates International (CAI) pedig kétmillió dolláros megbízáshoz jutott, egy 12 hónapos szerződés keretében, minthogy azonnali segítségnyújtásra volt szükség az iraki oktatási rendszer újraindításához.


Még korábbi győztesek és összefonódások


Az USAID még korábban kiosztott már néhány egyéb megrendelést is. Egy 4,8 millió dolláros kontraktus az Umm-Kaszr-i kikötő üzemeltetésére vonatkozott, és a nyertes a Stevedoring Services of America lett. Egy hétmilliós szerződést írhatott alá az International Resources Group.

Az olajkutak oltására, az olajlétesítmények javítására viszont a USAID-től függetlenül az Egyesült Államok Hadserege, a US Army Corps of Engineers adott megbízást a Kellogg Brown & Root cégnek, amely a Halliburton csoport leányvállalata. Mint ismeretes, a Halliburton az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb emberének, Dick Cheney USA-alelnöknek a volt vállalata. Ennek a cégnek ugyanis korábban a republikánus „héjaként”, háború párti politikusként ismert Cheney volt az első embere, amíg alelnök nem lett Washingtonban.


Újabb pályázatok

A USAID szerződései közül még négy vár nyertesre: így például a repülőterek újjáépítésében, a logisztikai segítségnyújtásban és a közegészségügyben várható még újabb győztes.

A repulikánus Bush elnök adminisztrációját egyébként hevesen bírálják a demokraták, akik szerint a kormányzat nem versenytárgyalások révén, hanem szűk körű vállalati csoportból válogatva, meghívásos úton pályáztatják a megbízásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik