Belföld

Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása – kedvező első tapasztalatok

A vártnál jobbak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, munkaerő-piaci esélyeit elősegítő - 2002 novemberében Zalában indult - brit-magyar kísérleti modellprogram első eredményei. Erről a tárcaközi bizottság Kehidakustányban tartott szerdai ülését követő sajtótájékoztatón számoltak be az érintett szakemberek.

A nagykanizsai és a zalaszentgróti térségben a munkaügyi és civil szervezetek együttműködésében eddig kiképzett és 72 település rászorulóival törődő 5 speciális szakember munkája bizonyítja, hogy a fogyatékosság nem azonos a munkaképtelenséggel – hangsúlyozta Mike Buckley projektvezető, a brit munka- és nyugdíjügyi tárca vezető rehabilitációs szakértője.

A projekt keretében brit segítséggel kiképzett 5 szakember a munkaadókkal, partnerszervezetekkel és a fogyatékkal élők teljes körével kapcsolatba lépett; az ezt követően felkeresett 144 rászoruló közül eddig 57-et készítettek fel munkavállalásra, közülük 26-an el is helyezkedtek.

A két térség kisebb-nagyobb cégeinek zöme a program során ébredt rá törvényi kötelezettségére, azaz, hogy 20 fő feletti létszámnál legalább 5 százalékban alkalmazzon megváltozott munkaképességűeket.

A kormányzati támogatás jelenleg közel 30 ezer – többségében megváltozott munkaképességű – ember foglalkoztatási biztonságát tudja segíteni a 20 fő feletti vállalkozásoknál. E célra a tárca 16,9 milliárd forintot adott át a Munkaerőpiaci Alapból. A 20 fő alatti munkavállalót foglalkoztatókat pedig adóalap-csökkentéssel és bértámogatással ösztönzik a fogyatékkal élők alkalmazására.


Megváltozott munkaképesség – mi van, ha baj van?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik