Belföld

Sorsdöntő elnökségi ülés a Fidesznél?

Ma ül össze a Fidesz elnöksége, hogy döntsön a párt átalakulásáról, s ma biztosan választ ad Orbán Viktor arra a kérdésre, vállalja-e a párt vezetését.

A Magyar Hírlap információi szerint Orbán a személyi kérdéseket egy kézben szeretné tartani, s ezt nehéz volt elfogadtatni a megyei választmányok vezetőivel. A párt várhatóan tízfős elnökséget hoz létre, amelyben helyet kapnak a nőket, az ifjúságot, a kereszténydemokratákat, a nyugdíjasokat és a gazdákat képviselő tagozatok vezetői.

Ma felszáll a füst a Fidesz elnökségi ülése után, és kiderül, Orbán Viktor vállalja-e a pártelnöki posztot. Bár, ahogy a volt miniszterelnök korábban nyilatkozott: nem az ő személye a fontos, hanem az, lesz-e olyan munka, amelyet csak ő tud elvégezni.
A Fidesz néppárttá alakulása pedig ilyen. Értesüléseink szerint a párt átalakításának már nincs akadálya, így Orbán Viktor várhatóan igent mond. A mai bejelentés sok új információt nem tartalmaz majd, mert személyekről nem esik szó benne, csak arról, amit már a Normafánál tartott kétnapos elnökségi ülés után bejelentettek. A kommunikációban a párt struktúrájának átalakításán lesz a hangsúly.

A lap értesülése szerint Orbán Viktor a döntések koncentrálására törekszik. A volt miniszterelnök úgy módosítaná a párt alapszabályát, hogy a későbbiekben ne a megyei választmányok tehessenek javaslatot a képviselőjelöltekre, hanem ő. Ennek hátterében információink szerint az állhat, hogy egyes vélekedések szerint a megyei tagok nem a helyi ügyekkel foglalkoznak, hanem főleg támogatók szerzésében serénykednek. Ezt a változtatást nehezen fogadják el a megyei elnökök. Orbán továbbá a szűk körű elnökségnek komoly fegyelmező jogot szán. Hétfőn Áder János frakcióvezető, egyben jelenlegi ügyvezető alelnök tárgyalt a vidéki vezetőkkel, s egyetértési nyilatkozat kiadására készülnek a pártban.

Orbán a frakcióvezető személyét is maga szeretné meghatározni, mint ahogy azt a korábbiakban is tette. Emlékezetes, hogy Pokorni Zoltán lemondása után nem a volt pártelnök javaslatát fogadta el személyi kérdésekben, hanem a Fidesz országos listájának első embereként Áder Jánost javasolta a képviselőcsoport élére, s a frakció csak “rábólintott” az előterjesztésre. Azzal, hogy a frakcióvezető és az országos választmány elnöke nem lesz alelnök, Orbán politikai értelemben háttérbe szorította Ádert és Kövért, hiszen nem a kongresszus választja meg őket.

További változás lesz, hogy nem a közigazgatási határok, hanem a választási körzetek szerint szerveznék a pártot. Erről nem alakult ki különösebb vita. Az biztos, hogy a jelenlegi hét alelnök helyett csak kettő lesz a Fideszben. Azt több helyről is megerősítették, hogy a politikába visszatérő Pokorni Zoltánt Orbán is elfogadta az egyik alelnöki posztra.

Másik alelnöknek várhatóan Varga Mihályt javasolják majd májusban a kongresszusnak. A második alelnöki poszt esélyeséről korábban hosszan folytak a találgatások. Mindenképpen olyan, Fideszen kívüli ismert személyt kerestek volna Orbán és Pokorni mellé, aki a párt megújulását is demonstrálná. Még az is felvetődött, hogy nőt kellene választani a szűk vezetésbe, ám megfelelő karizmatikus egyéniséget nem találtak a jobboldal hölgytagjai között.

Az elnökségbe várhatóan mintegy tíz fő kerül be. Az elnök, a két alelnök, a frakcióvezető és az országos választmány elnöke mellett a tagozatok vezetői is helyet kapnak a testületben. Ami már körvonalazódott, hogy a társadalom főbb rétegeit – így a nőket, az ifjúságot, a kereszténydemokratákat, a nyugdíjasokat és a gazdákat – képviselik majd a tagozatok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik