Az idén az első háromnegyed év végén a nyugdíjpénztárakban nyilvántartott 688,2 milliárd forintos vagyon 182 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit - áll a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének első háromnegyed éves összesítésében. A nyugdíjpénztári vagyonnak a háztartások bruttó pénzügyi vagyonán belüli aránya a negyedév végére 8,4 százalékot tett ki, ez 1,3 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban.
A nyugdíjpénztárak portfóliójában lévő állampapír-állomány tavaly szeptember végén 390 milliárd forintra rúgott, a nemzetgazdaság összes állampapír-állományából 6,8 százalékkal részesedett. Előzetes adatok alapján a PSZÁF valószínűsíti, hogy az idén szeptember végén az állomány elérte az 520-530 milliárd forintot, így a teljes állomány 8,5 százalékra nőtt. A nyugdíjpénztárak portfóliójában lévő részvényállomány alacsony, a nemzetgazdasági teljes állománynak mintegy 2 százaléka.
A június végi adatok szerint 56 milliárd forintra csökkent június végén a részvények állománya az egy évvel korábbi 60 milliárd forintról és várhatóan szeptember végén éri el újra a 60 milliárd forintot. A magánnyugdíjpénztári szervezetek befektetéseinek nyilvántartási értéke 353,5 milliárd forintot, piaci értéke pedig 356,9 milliárd forintot tett ki szeptember végén, ami a 2001. év végihez képest 24,9 százalékos, az egy évvel korábbihoz képest pedig 45,3 százalékos vagyongyarapodást jelent. A harmadik negyedév végén a szektorban nyilvántartott vagyon 79,1 százalékát az öt legnagyobb magánnyugdíjpénztár koncentrálta. A magánnyugdíjpénztárak száma szeptember végére 19-re csökkent. Taglétszámuk a harmadik negyedévben 1500 fővel nőtt, szeptember végén 2,239 millió főt tett ki. Az öt legnagyobb, 200 ezer főnél nagyobb taglétszámmal rendelkező pénztár koncentrálta a tagság 81,9 százalékát.

Ajánlott videó
- 14:42 Magyar Péter ígérete ellenére 159 millió forint végkielégítést kaptak Orbánék, ám akad, akinek felsőbb utasításra nem utalták át a pénzét
- 14:40 Az ukrán nemzetbiztonság tisztje fegyverrel próbálta akadályozni korrupcióellenes egység házkutatását
- 14:26 A világon először azonosíthattak dinoszaurusz-vérsejteket
- 14:14 A MÚOSZ szerint az RTL Reggeli etikai vétséget követett el a Gryllus Dorka-féle megrendezett rosszulléttel
- 14:10 Töredékmásodpercek dönthetnek a pályán – ez okozhatta az ellenfelével ütköző a spanyol csatár halálát
- 13:54 Szita Károly kaposvári polgármestert is beszervezték, 9 éven keresztül jelentett
- 13:50 Patyi András alkotmánybírót hazafias alapon 1988-ban szervezték be
- 13:47 Hibás döntés volt, hogy Mbappé esése után tizenegyest kapott a Real Madrid
- 13:19 Szikora Róbert: Nem jelentettem senkiről
- 13:17 Jön a Ziccer szurkolói klubja: nézd velünk a Georgia-Magyarországot!
- 13:10 Elvi-hazafias alapon beszervezve - Nógrádi György hatos kartonja is nyilvános
- 12:51 Beköszön a tél: országos fagyok jönnek
- 12:21 A Nemzeti Nyomozó Iroda bizonyítékokat foglalt le a Külügyminisztériumban a lélegeztetőgép-biznisz kapcsán
- 12:13 Tarr Zoltán: édesapámról is létezik 6-os karton, de nem volt ügynök
- 11:53 Három évtized után szállhat ki a hokivébéből a főszponzor, ha az oroszok visszatérnek
- 10:05 Tárkányi Zsolt nyilvánosságra hozta Szijjártóék CATL-lel kötött szándéknyilatkozatát
- 09:20 Nincs megállás: tovább csökkent a benzinár
- 12:21 A Nemzeti Nyomozó Iroda bizonyítékokat foglalt le a Külügyminisztériumban a lélegeztetőgép-biznisz kapcsán
- 13:19 Szikora Róbert: Nem jelentettem senkiről
- 13:10 Elvi-hazafias alapon beszervezve - Nógrádi György hatos kartonja is nyilvános
- 08:30 Ürge-Vorsatz Diana: „Az nem működik, hogy nyolcmilliárd ember mindent megnézzen”
- 10:54 Halálos autóbaleset történt a Velencei-tónál
- 08:18 Megszökött a Tennessee-i börtönből egy életfogytiglanira ítélt gyilkos, egyhetes hajtóvadászat után kapták el
- 12:13 Tarr Zoltán: édesapámról is létezik 6-os karton, de nem volt ügynök
- 08:56 Navracsics Tibor reagált Feledy Botond menesztésére
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!