[MTI-Eco] Elemzők szerint a nizzai szerződésről szombaton Írországban rendezendő népszavazás kampányának utolsó napjai létfontosságúak lesznek a referendum kimenetele szempontjából. A szerdán közzétett legfrissebb közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a szerződés támogatói és ellenzői által egyaránt gőzerővel folytatott hadjárat dacára még mindig nagyon magas a bizonytalan szavazók aránya. A Lansdowne Market Research kutatóintézet által megkérdezettek 39 százaléka igennel, 22 százaléka nemmel kíván szavazni. A válaszadók 31 százaléka még nem döntött, hét százalék pedig nem kíván szavazati jogával élni szombaton. Az adatok nagyjából megegyeznek a múlt hét végén az ICM intézet által készített, előző közvélemény-kutatás tendenciájával. Az ICM válaszadóinak 41 százaléka támogatásáról biztosította, 27 százaléka ellenezte a szerződést. A bizonytalanok aránya 24 százalék volt. Az ellenzők tábora váratlan erősítést kapott azáltal, hogy megtört az egyetértés a szerződést teljes támogatásáról biztosító Munkáspárt, valamint az ír szakszervezetek szövetsége (ICTU) soraiban. A Labour számos önkormányzati képviselője szembeszállt a párt hivatalos irányvonalával, és a szerződés bírálatába kezdett. A Munkáspárt arra kérte támogatóit, hogy ideiglenesen tegyék félre a bel- és gazdaságpolitika terén a kormánykoalícióval szembeni ellenérzésüket. Az igen szavazatra mozgósító plakátok is arra buzdítják a szavazókat, hogy "Tüzet szüntess! A Fianna Fáil várhat, Európa azonban nem!".
Ajánlott videó
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 13:47 Először léphet külföldi a titokzatos kínai űrállomásra
- 13:11 Trójai háború: megtörtént egyáltalán?
- 13:06 Orosz hekkerek szerezték meg az olasz külügyminiszter adatait
- 12:59 A világ egyik legjobb úszója közúti baleset miatt marad le az olimpiáról
- 12:15 Ellopta az összes jégkrémet, majd tüzet akart rakni a benzinkúton az esztergomi randalírozó
- 12:09 Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle
- 11:59 Fényképezőgéppel a katódsugárcső előtt – az analóg print screenek korszaka
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
- 11:39 Olaj szivárgott ki egy horvát kőolajvezetékből
- 11:12 „Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők mesélnek arról, hogy nem elég letenni a poharat
- 11:02 Egy hónap alatt egymilliárdért reklámozták az Erzsébet-táborokat – Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett
- 10:55 21 milliós végkielégítést kaphattak a HUN-REN előző vezetői
- 10:54 Ennyi jutalomfalatot kaphat a macska naponta
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
- 11:12 „Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők mesélnek arról, hogy nem elég letenni a poharat
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 11:02 Egy hónap alatt egymilliárdért reklámozták az Erzsébet-táborokat – Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 09:10 24/7: 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el?
- 07:34 Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen
- 12:09 Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
