Több mint három hete nem teszi lehetővé a Miniszterelnöki Hivatal (MeH), hogy két ellenzéki országgyűlési képviselő, Bánki Erik és Kékkői Zoltán betekintsen a körzetük kistérségi megbízottainak kinevezésével kapcsolatos iratokba - írja a Magyar Nemzet. Virág Rudolf, a területfejlesztési államtitkárság vezetője úgy tájékoztatott, hogy a honatyák kérésének teljesítésére a pályázók személyes adatainak védelme miatt nincs mód, csak az érintettek hozzájárulásával. Arra a kérdésre, hogy az adatvédelmi szabályokat nem sértő dokumentumokat - például a pályázati összesítést, az elért pontszámokat - miért nem láthatják, elmondta: az adatvédelmi szabályoknak megfelelő, betekinthető dokumentumok nincsenek. Hozzátette: személyesen nem beszélt a politikusokkal, ilyen irányú kérés nem jutott el hozzá, így nem tudta felvilágosítani őket a fentiekről. Török Gábor politológus kifejtette: általánosságban elmondható, hogy a végrehajtó hatalom parlamenti ellenőrzését igen megnehezíti, ha a képviselők nem juthatnak információkhoz. Az lenne a kívánatos, ha - természetesen a törvényes kereteken belül - minél szélesebbre nyílnának ez irányú lehetőségeik. A jelenlegi kormánypártok még ellenzékként többször hangot is adtak az ügy melletti elkötelezettségüknek.
[Korábbi cikkünk a témában] Ajánlott videó
- 13:55 Kivégzéssel is megfenyegették a focistát, aki lemondta a válogatottságot
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 13:47 Először léphet külföldi a titokzatos kínai űrállomásra
- 13:11 Trójai háború: megtörtént egyáltalán?
- 13:06 Orosz hekkerek szerezték meg az olasz külügyminiszter adatait
- 12:59 A világ egyik legjobb úszója közúti baleset miatt marad le az olimpiáról
- 12:15 Ellopta az összes jégkrémet, majd tüzet akart rakni a benzinkúton az esztergomi randalírozó
- 12:09 Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle
- 11:59 Fényképezőgéppel a katódsugárcső előtt – az analóg print screenek korszaka
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
- 11:39 Olaj szivárgott ki egy horvát kőolajvezetékből
- 11:12 „Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők mesélnek arról, hogy nem elég letenni a poharat
- 11:02 Egy hónap alatt egymilliárdért reklámozták az Erzsébet-táborokat – Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett
- 10:55 21 milliós végkielégítést kaphattak a HUN-REN előző vezetői
- 10:54 Ennyi jutalomfalatot kaphat a macska naponta
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
- 11:12 „Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők mesélnek arról, hogy nem elég letenni a poharat
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 11:02 Egy hónap alatt egymilliárdért reklámozták az Erzsébet-táborokat – Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 09:10 24/7: 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el?
- 07:34 Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen
- 12:09 Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
