[FN] A kormány végleges privatizációs stratégiája közel egy hónap múlva készül el. Az azonban már ma bizonyosra vehető, hogy a Mol 25 százalékos pakettjén, a három pénzintézeten (Postabank, Földhitel- és Jelzálogbank, Konzumbank), a Magyar Villamos Művek Rt.-n, a Tokaji Kereskedőház Rt.-n és a hat állami gazdaságon kívül az örök nyertes Szerencsejáték Rt.-t is piacra dobja az állam. Pontosabban a Pénzügyminisztérium alá rendelt Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.). A társaság többségi tulajdonosa továbbra is az állam maradna. Erről Hollai Imre, a szervezet igazgatósági tagja beszélt újságíróknak a Budapest Business Journal angol nyelvű gazdasági lap konferenciáján. Hollai Imre beszámolt arról, hogy a kormány a tervek szerint 2006-ig a megközelítőleg 700 milliárdos vagyonból 400 milliárd forintos részt árusítana ki. Csillag István gazdasági miniszter a Mol 25 százalékos állami részének eladásával kapcsolatban elmondta: elvileg akár még ez év végéig lehetséges a tranzakció, habár nemigen valószínű, hogy a szükséges feltételek teljesülhetnek addig. A feltételek között említette a miniszter a földgáz új árazási rendszerének kidolgozását, a földgázrészleg külön üzletággá szervezését és az új törvény elfogadását a gázpiac felszabadítására, a piacszabályozás átláthatóvá tételére. A kormány a közelmúltban jelentette be, hogy eladják a Mol maradék állami részesedését, ami akkor komoly botrányt kavart. Később illetékesek úgy nyilatkoztak, hogy az eladás csak a középtávú programok között szerepel. Most azonban mégis közelebb hozták az eladás lehetséges időpontját. Csillag szerint az eladás általa említett feltételei a jövő év közepe előtt aligha teljesülhetnek. Csillag azt is elmondta, hogy nem egyben akarják értékesíteni a Mol 25 százalékát, hanem tőzsdei eladásra gondolnak. Ugyanakkor hozzátette: nincs politikai akadálya az orosz Gazprom részvényvásárlásának, feltéve, hogy ez átlátható módon, a tőzsdeszabályoknak megfelelően történik.
Ajánlott videó
- 13:55 Kivégzéssel is megfenyegették a focistát, aki lemondta a válogatottságot
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 13:47 Először léphet külföldi a titokzatos kínai űrállomásra
- 13:11 Trójai háború: megtörtént egyáltalán?
- 13:06 Orosz hekkerek szerezték meg az olasz külügyminiszter adatait
- 12:59 A világ egyik legjobb úszója közúti baleset miatt marad le az olimpiáról
- 12:15 Ellopta az összes jégkrémet, majd tüzet akart rakni a benzinkúton az esztergomi randalírozó
- 12:09 Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle
- 11:59 Fényképezőgéppel a katódsugárcső előtt – az analóg print screenek korszaka
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
- 11:39 Olaj szivárgott ki egy horvát kőolajvezetékből
- 11:12 „Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők mesélnek arról, hogy nem elég letenni a poharat
- 11:02 Egy hónap alatt egymilliárdért reklámozták az Erzsébet-táborokat – Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett
- 10:55 21 milliós végkielégítést kaphattak a HUN-REN előző vezetői
- 10:54 Ennyi jutalomfalatot kaphat a macska naponta
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
- 06:39 Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
- 11:12 „Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők mesélnek arról, hogy nem elég letenni a poharat
- 06:24 Videó került elő az M0-son történt autósüldözésről
- 11:02 Egy hónap alatt egymilliárdért reklámozták az Erzsébet-táborokat – Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett
- 03:33 „Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár
- 09:10 24/7: 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el?
- 07:34 Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen
- 12:09 Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
