[FN] A holland miniszterelnök, Jan Peter Balkenende benyújtotta kormánya lemondását Beatrix királynőnek. Balkenende a koalíciós partnerével, a májusban meggyilkolt Pim Fortuyn pártjával támadt nézeteltérések miatt véli úgy, hogy nem tudnak a továbbiakban együtt kormányozni. "Nincs esély a gyümölcsöző és fenntartható partnerségre" - nyilatkozta a kormányfő a holland RTLZ tévécsatornának. A miniszterelnök-helyettes Eduard Bomhoff és a gazdasági miniszter Herman Heinsbroek ma reggel lemondott posztjáról, miután a Pim Fortuyn párthoz tartozó két politikust pártja kizárta. Mint emlékezetes tavasszal az előző kormány is viharos körülmények között mondott el: egy viszgálat ugyanis kiderítette, hogy a kormányon lévő Wim Kok és kormányát felelősség terheli azért, mert a holland hadsereg nem volt felkészülve arra, hogy megakadályozza az 1995-ös srebrenicai tömegmészárlást.
Tegnap egyébként Herman Heinsbroek gazdasági miniszter még nem zárta ki, hogy hazája vétót emel az Európai Unió keleti bővítésével szemben. Ha a csatlakozási szerződésben foglaltak negatív hatással lehetnek Hollandiára, a PFL (Pim Fortuyn Lista) részéről a vétó is elképzelhető - mondta kedden a jobboldali párt minisztere. A holland kormány kedden este ült össze, hogy kialakítsa álláspontját a bővítésről szóló javaslattal kapcsolatban, a jelek szerint azonban nem jutottak dűlőre. A háromtagú kormánykoalícióból a populista PLF és a liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért is kifejezte tartózkodását három csatlakozni kívánó ország, Lengyelország, Szlovákia és Lettország uniós felvételét illetően.
Ajánlott videó
- 06:30 A Revolut már küldi az áthelyezési leveleket a magyar ügyfeleknek, ezt válaszolják rá a hazai bankok
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 05:30 Jól főzöl, de tudod is, mit csinálsz? – konyhai kémia kvíz
- 04:10 Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
- 03:59 Micsoda szezon! Megnősült, bajnok és válogatott lett, most a legjobb játékosnak választották
- 03:33 Szövetsége a kiviszi a focivébére a világ leghazafiasabb szurkolóját
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 06:00 Olyan kerti lámpást alkotott egy vízvezetékszerelő, ami a hívatlan vendégeket is távol tartja
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez
- 15:18 HVG: Vitézy kirúgta a MÁV vezérigazgató-helyettesét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 16:21 Borat, Másnaposok, Terhes társaság – szinkronmunkáiban is felejthetetlen Scherer Péter
- 15:03 Menczer szerint Magyar Péter Varga Judit felelősségét állítja a középpontba a kegyelmi ügy elővételével
- 17:27 Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani
- 16:27 Pető Péter támadója: Egy reality show-ban élek, ami teljesen tönkretette az életem
- 16:39 Ezért nem mozdul mellőled a kutya, ha alszol – nem a kényelem az oka
- 14:48 Gajdos László felszólította a BYD-t, hogy azonnal fejezzék be a könyezetkárosító építkezést
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
