[FN] A kormány a központi költségvetés általános tartalékából csaknem 33 milliárd forint felosztásáról döntött - mondta László Csaba pénzügyminiszter csütörtökön, sajtótájékoztatón. Az összeg több mint kétharmadát, 21,7 milliárd forintot az előző kormány kiadást növelő intézkedései vitték el, 10,7 milliárd forintot a kormányváltással kapcsolatos költségek és az új kormány döntései igényeltek. A fennmaradó részt a nemzetközi feladatokkal kapcsolatos kiadásokra fordítja a kormányzat. Az általános tartalékban az év hátralévő részére 18 milliárd forint maradt, amelyhez csak váratlan kiadások - például természeti katasztrófa - esetén nyúlnak hozzá. A tájékoztatás szerint a központi költségvetés idei első féléves általános tartalékát az előző kormány lényegében teljes mértékben felhasználta, így legkorábban júniustól nyílt meg bármiféle átcsoportosítás elvi lehetősége. Az állami feladatellátás pénzügyi feszültségeinek oldására az új kormány júliusban 16,1 milliárd forintot kényszerült felhasználni a második félévi tartalékból, így az általános tartalék éves előirányzatából mindössze 6 milliárd forint átcsoportosítható összeg maradt. Az idei költségvetés júliusi módosításakor az Országgyűlés a 2002. évi tartalékot csaknem 82 milliárd forintra emelte.
Ajánlott videó
- 18:47 A BL-címvédő tudta elsőként feltartóztatni az ETO kéziseit
- 18:39 Izzadó emberek százötven kilót tolnak – ez a Hyrox
- 18:38 Nyílt lábszártöréssel kellett menteni egy túrázót a Börzsönyben
- 18:22 Fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen a portugál szövetség
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 11:13 Rákay Philip cégével kapcsolatban nyomoz a rendőrség
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 07:00 Ravasz trükkel próbálkoznak a horrorkaravánosok
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
