[FN, MTI-Eco] A PriceWaterhouseCoopers Kft. nyerte el a magyar olimpiai pályázat megvalósíthatósági tanulmánya elkészítésének lehetőségét - derül ki abból a közleményből, amelyet az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) miniszteri biztosi hivatala kedden adott ki. A döntés még hétfőn született, de az elemzést és értékelést végző 12 fős bíráló bizottság csak kedden hozta nyilvánosságra a határozatát. A közlemény emlékeztet, hogy az Olimpiai Pályázatot Előkészítő Bizottság még 2001 októberében döntött arról, hogy a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére közbeszerzési pályázatot hirdet, a felhívás novemberben jelent meg. A szakmai anyag elkészítéséért a világ négy legnagyobb tanácsadó cége versengett, így a most kihirdetett nyertes mellett az Arthur Andersen, az Ernst&Young, a KPMG adta még be pályázatát.
Ajánlott videó
- 03:38 Utolsó másodperces, egészpályás gól döntött a kézilabda NB I-ben
- 23:52 Zebrák, hős századosok és plakátégetés – a Rendszerbontó Nagykoncert képekben
- 23:36 Hiába terült el vérző fejjel Mbappé, elmaradt a tizenegyes és a Real Madrid-győzelem is
- 21:53 Érett a meglepetés, ám a DVTK kapusa hagyott egy labdát a hálóba hullani, amitől beindult a Fradi
- 21:48 Bödőcs Tibor: Ilyen könnyű választás előtt még nem álltam
- 21:40 „Mintha az elitben ledőlt volna néhány gát” - Árulkodó jelek a választás utolsó hetében
- 21:40 Minerva Intézet: rekordrészvétel és Tisza-győzelem várható vasárnap
- 21:15 A FIFA fityiszt mutatott Iránnak, nem kerülnek el a meccseik az Egyesült Államokból
- 21:06 A nap hírei - 2026. 04. 10.
- 20:45 Magyar Péter szerint balhékkal, bombariadókkal zavarhatják meg a választást
- 20:22 Válogatott játékosokkal indult be az ETO, lefocizta a Puskás Akadémiát
- 19:58 Orbán Viktor Székesfehérváron: „Nyilván ebben a városban is vannak tiszások, csak itt nem szokás elrontani mások örömét”
- 19:48 „Trump támogatása egy cseresznye lehetne a kampánytorta tetején” – Schultz Nóra szerint azonban tortasütéshez nem elég
- 19:44 Szabó Zsófi azt mondja, van a baráti körében ellenzéki, de a többségüknek „helyén van az eszük”
- 19:42 Felemás élmény lett az új Citadella, amivel a kormány minden eddiginél erősebb nyomot akart hagyni Budapesten
- 14:34 Ráthonyi-Palácsik Tímea beszállt a kampányba: Lengyel Tamás videóját is megosztotta követőivel
- 16:03 Meduza: Már megvan, hogyan adná el a Kreml a Fidesz vereségét
- 19:58 Orbán Viktor Székesfehérváron: „Nyilván ebben a városban is vannak tiszások, csak itt nem szokás elrontani mások örömét”
- 17:06 Székesfehérvári megyéspüspök Orbán esti fellépéséről: „A püspöki palotából szervezik, irányítják, védik az eseményt”
- 17:13 Dióssy Klári először beszélt daganatos megbetegedéséről: „Banálisnak tűnő történet volt, ahogy észrevettem”
- 21:40 Minerva Intézet: rekordrészvétel és Tisza-győzelem várható vasárnap
- 20:45 Magyar Péter szerint balhékkal, bombariadókkal zavarhatják meg a választást
- 18:18 Róna Dániel a V-napban: Olyan folyamat indulhatott el a társadalomban, mint a Tizenkét dühös ember című filmben
- 16:41 21 Kutatóközpont: A Tisza megfordított egy fideszes bástyát Békésben
- 18:12 Magyar Péter Egerben: Mind a 106 választókerületben komoly győzelmi eséllyel indulunk
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
