Belföld

Globális erősödés

A bika jegyében telt december első kereskedési hete a világ tőzsdéin, beleértve térségünket is. Az USA húzta a indexeket, a legelőkelőbb helyen déli szomszédja, Mexikó végzett, öt százalékot meghaladó emelkedéssel.

Pénz- és állampapírpiacHét bázisponttal 10,02 százalékra emelkedett hétfőn az MNB kötvény átlaghozama, a felajánlott harmincötmilliárdnyi papírra másfélszer ennyi ajánlat érkezett.

Háromszoros túljegyzés mellett zajlott a legrövidebb diszkont kincstárjegy kibocsátása, 9,97 százalékos (azaz két bázisponttal csökkenő) átlaghozam mellett tizenötmilliárdnyi papírt jutattak az elsődleges forgalmazókhoz.

Kiugró jegyzési szándék jellemezte a hosszabb diszkontok aukcióját is, a hat hónapos jegy átlaghozama nyolc, a tizenkét hónaposé ötvenhat bázisponttal csökkent (9,68, illetve 9,34 százalék). A papírokból huszonöt, illetve harmincöt milliárdnyi került kibocsátásra, utóbbi ötmilliárddal magasabb volt a tervezettnél.

Folytatódott a hozamcsökkenés a másodpiacon is, minden lejáraton lefelé mozdultak a referenciahozamok.

Tizennyolc bázispontos csökkenést követően tíz százalék alá került a DWIX index (9,86 százalék).

A forint nem változott a dollárral (280,4) szemben az elmúlt napokban, a sávban a centrumtól 9,6 százalékra zárt. (Az előző héten kilenc százalékon volt.)

Az Egyesült Államokban jelentősen emelkedtek a részvényárak. A vérszemet kapott befektetők vételi döntése mögött az NAPM felmérések héten publikált értékei álltak, a nemzeti beszerzési menedzserindex novemberi kutatása a vártnál jóval nagyobb optimizmust mutatott, a szolgáltatási szektorban egyenesen kiugrónak minősíthető változásokról lehet beszélni.

A Dow Jones és a Nasdaq fontos lélektani határokat tört át a napokban, a Wall Street blue chip indexe a tízezer, a chicagói börze indikátora a kétezer ponton jutott át sikeresen és tartósan. Ez százalékban mérve is jelentős erősödést takart. (Részletek >>) A már egy hónapja tartó “tech run” folytatását a két legfontosabb processzorgyártó háza tájáról érkező hírek is indokolták. Mind az Intel, mind az AMD emelt értékesítési előrejelzésein. Az Enron sztori folytatódott, a társaságot jelentős összegekkel támogatták meg eddig is legnagyobb hitelezőinek számító pénzintézetek, a cég papírja pedig öt nap alatt megtriplázta előző pénteki huszonhat centes értékét. (Részletek az Enronról >>)

Pénteken korrigáltak az észak-amerikai piacok, ebben jelentős szerepet játszottak a nap folyamán megjelenő munkaerőpiaci adatok. Az USA munkanélküliségi rátája 5,7 százalékra ugrott novemberben. Erre legutóbb 1995-ben volt példa, igaz, akkor épp lefelé szálló trendben volt a mutató.

Európa is menetelt

Németországban és az Egyesült Királyságban az ipari termelés meglepő októberi visszaeséséről számoltak be, ez azonban nem tudta meggátolni a tengerentúli hangulat beszivárgását a kontinensre. Főleg úgy, hogy a DAX tagjai közül a Deutsche Telekom, a Siemens és a Porsche is kedvező jövőképet vázolt részvényesei elé. Európa tőzsdéi a két nagy követendő amerikai benchmark közé lőtték be emelkedésüket, a legnagyobb mértékben a frankfurti index javult, négy százalékot meghaladó mértékben.

Ülésezett a Bank of England és az ECB is, mindkét jegybank változatlan szinten tartotta kamatlábát, a várakozásoknak megfelelően. Oroszország az olajkitermelés jelentős csökkentéséről döntött, ám Norvégia továbbra is habozik hasonló lépést megtenni, így az olaj ára szinte semmit sem változott az előző héthez képest.

Ajándék a Mikulástól

A BUX sem maradt ki a Mikulás-rallyból, százkilencven pontos erősödésével a középmezőnyben foglalt helyet. A magyar tőzsde indexe lényegében a Dow mozgását követte, és a forgalom megugrása is a nagy nyugati szárnyalás szerdai és csütörtöki napjára esett. Ezen a két napon összesen közel tizenhat milliárdnyi részvény forgott a BÉT rendszerén belül.

Kedden közölte a KSH a harmadik negyedéves GDP-növekedés mértékét. A 3,7 százalékos éves bővülés a prognózisok alsó sávjának felelt meg. A folyó fizetési mérleg immár negyedszer fricskázta meg az elemzőket egyhuzamban, mivel a várt hiány helyett minimális többletet mutatott októberben.

A Synergon sorozatban öntötte az új megrendeléseiről szóló információkat a piacra, így aztán a Nasdaq jó teljesítményével is megtámogatott, szeptemberi mélypontja óta értékét megháromszorozó papír lett a hét nyertese. Közel harmincszázalékos szárnyalását a többi részvény megközelíteni sem tudta. A technológiai szektorhoz köthető részvényeink amúgy is felfelé mozogtak, az Antenna húsz százalékot erősödött, a napokban beperelt Graphisoft pedig tízet.

Elszállt a Pick a héten. A tőkepiaci felügyelet és az Arago rendezte “nézeteltérését”, az eredmény ötszáz forinttal magasabb ajánlati árfolyam lett. Emiatt a szalámipapír az utoljára a tavasz közepén látott négyezer forint fölé emelkedett. Semmi sem állt a Danubius útjába, a szállodapapír több mint egyötödével drágult. A háttérben valószínűleg több van, mint a turizmus várakozásnál kedvezőbb őszi alakulásának számai.

A hét vesztese a korrigáló Inter-Európa volt, a Humethez hasonlóan négyszázalékos értékvesztésével. A leggyengébb ötben helyet kapott két gyógyszergyárunk is: a Richter két százalékkal vált olcsóbbá, az Egis hárommal.

Nagy papírjaink a gyógyszer szektort leszámítva felfelé mozogtak. A Mol hat százalékot ugrott, miután január közepéig hosszabbították kizárólagos tárgyalási jogát a lengyel privatizációval kapcsolatban, a Matáv egy százalékot emelkedett, míg az immár hivatalosan is a szlovák IRB bank tulajdonosává váló OTP négy százalékot közelítő drágulást mutatott.

Mi várható a héten?

Alighanem ismételten Amerika lesz a meghatározó tényező az elkövetkező napokban. A Fed kedden ülésezik, a piac szinte egyhangúan huszonöt kamatcsökkentésre számít, a közel hatvan elemzőcég kamat-előrejelzési átlaga 1,79 százalékot mutat. Csütörtökön az Adobe és az Oracle negyedéves eredménye dönthet a Nasdaq további sorsától, itthon pedig a kedden megjelenő inflációs adat lehet mérvadó a részvénypiac szereplőinek.

Tõzsdeindexek
Index
pénteki záróár
Változás egy hét alatt, %
Változás az év eleje óta,
%
BUX
7312,8
2,63 %
-6,84 %
Varsó WIG
14302,4
1,90 %
-19,86 %
Prága PX50
369,4
0,81 %
-17,16 %
Frankfurt DAX
5199,0
4,19 %
-19,19 %
Párizs CAC
4642,9
3,73 %
-21,66 %
London FTSE
5264,7
1,17 %
-15,39 %
Nikkei 225
10796,9
0,93 %
-21,68 %
Hang Seng
11832,2
4,90 %
-21,62 %
Dow Jones IA
10049,5
2,01 %
-6,84 %
Nasdaq
2021,3
4,70 %
-18,18 %

Ajánlott videó

Olvasói sztorik