Belföld

A vártnál jobb a Volkswagen eredménye

[MTI-eco] A német Volkswagen konszern az elemzők várakozásánál jobb eredményt ért el a harmadik negyedévben, és kedden kiadott előrejelzésében megerősítette idei nyereségére vonatkozó előrejelzését is. A csoportszintű adózás előtti nyereség 988 millió euró volt, 9,8 százalékkal több a tavalyi harmadik negyedévinél. A nettó nyereség 24 százalékkal 621 millió euróra ugrott, miközben az értékesítés csak 0,6 százalékkal nőtt, 21,42 milliárd euróra. Az év első kilenc hónapjában az adó előtti profit 2,5 milliárd eurót ért el, 13,6 százalékot verve a tavalyi első háromnegyed évi eredményre. Az értékesítés 6,8 százalékkal 68,2 milliárd euróra emelkedett az első kilenc hónapban. A vállalat közleménye szerint továbbra is nehéz fölbecsülni az amerikai támadások hatását a Volkswagen világszintű üzletmenetére. Ennek ellenére a cégnél valószínűnek tartják, hogy sikerül meghaladni a tavalyi értékesítést, úgy, hogy a külföldi eladások bőven kárpótolnak a németországi kereslet visszaeséséért. A Volkswagen törzsrészvénye kedd délelőtt 42,37 eurót ért a frankfurti értéktőzsdén, 0,24 százalékkal többet, mint hétfőn záráskor. A Volkswagen jelentése >>>

Ajánlott videó

Olvasói sztorik