Közélet

Házi őrizetbe helyezték Biszku Bélát

biszku-bela(3)(960x640)(1).jpg (biszku béla, )
biszku-bela(3)(960x640)(1).jpg (biszku béla, )

BiszkuBéla ellen több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészségen van folyamatban büntetőügy.

Kapcsolódó cikkek

A Fővárosi Törvényszék, megváltoztatva a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) lakhelyelhagyási tilalmat elrendelő határozatát, egy hónapra házi őrizetbe helyezte “B. Bélát” – közölte honlapján a törvényszék pénteken.A BKKB szeptember 10-én rendelt el lakhelyelhagyási tilalmat. Az ügyész fellebbezést jelentett be a házi őrizet elrendelése érdekében, a védő pedig a tilalom megszüntetését kérte.

A törvényszék az ügyészi indítványt megalapozottnak találta, és úgy foglalt állást, hogy – figyelemmel a gyanúsításban szereplő bűncselekmény büntetési tételére – a gyanúsított eljárási cselekményeken való részvétele és folyamatos ellenőrzése csak házi őrizettel biztosítható. Hozzátették: csak ezzel a kényszerintézkedéssel zárható ki, hogy “B. Béla” a hatóság elől ne rejtőzzön el vagy ne távozzon ismeretlen helyre.

Biszku Béla ellen jobbikos képviselők tettek feljelentést a tavaly elfogadott, emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről szóló törvény alapján. Az ügyészség a feljelentés nyomán március elején indított nyomozást több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított, emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával. A nyomozással a Budapesti Nyomozó Ügyészséget bízták meg.

Biszku Bélát két 1956-os – a budapesti Nyugati téri és a salgótarjáni – sortűzzel kapcsolatban gyanúsították meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik