Belföld

Biszku Béla tagad

Biszku Béla azt állítja, hogy 1956-ban semmiféle kapcsolata nem volt a karhatalommal, "se közvetve, se közvetlenül". Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának egykori tagja a HírTV-nek kedden, rózsadombi lakásában adott interjút.

Biszku Bélát hétfőn több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntettel gyanúsították meg az 1956-os eseményeket követő Nyugati téri és a salgótarjáni sortűz miatt. A bíróság elrendelte Biszku lakhelyelhagyási tilalmát. A végzés nem jogerős, az ellen az ügyészség és Biszku Béla is fellebbezett. Az ügyészség házi őrizet elrendelését kezdeményezte.

Biszku Béla meggyanúsításával kapcsolatban kedden a HírTV-nek nyilatkozva kijelentette: Salgótarjánban nem volt, így nem is adhatott semmilyen parancsot. Azt pedig nem is tudja, hogy a Nyugatinál volt-e sortűz. Azt mondta: volt egy felvonulás, a baloldali erők visszafoglalták a budapesti utcákat, utána volt egy gyűlés, de nem tud arról, hogy ott lett volna lövöldözés.

A HírTV-ben elhangzott, hogy a Biszku Béla otthonában tartott házkutatáskor lőszereket találtak. Azt egyelőre vizsgálják, hogy Biszku Bélának, aki a HírTV szerint “nagy vadász volt egykor”, volt-e engedélye ezek tartására.

Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész hétfőn azt mondta: az ügyészség szerint az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága – amelynek Biszku Béla döntési joggal rendelkező tagja volt – közvetlenül irányította a karhatalom operatív vezető testületét, a Katonai Tanácsot, feladatokat határozott meg és célokat tűzött ki neki, amelyeket a karhatalmi erők végrehajtottak. Biszku Béla ezzel a hatóság szerint rábírta a karhatalmi erőket a háborús bűntettek elkövetésére, valamint társaival ezekre a bűncselekményekre szövetkezett.

A főügyész azt mondta: ezért a bűncselekményért életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Zámbó Gyula, Biszku Béla ügyvédje az MTI-nek azt mondta: Biszku továbbra is kitart amellett, hogy nem követett el bűncselekményt, álláspontja szerint “a gyanúsítás, bármiféle kényszerintézkedés is felesleges és jogszerűtlen”. Zámbó Gyula szerint a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján védencének ebben igaza is van.

A jogerős döntést, nagyjából egy héten belül, a Fővárosi Törvényszék mondja ki – tette hozzá az ügyvéd.

Gellért Ádám nemzetközi büntetőjogász kedden az FN24-nek azt mondta, Biszku soha nem fog vallomást tenni, és csak hónapok múlva derül ki, vannak-e adui az ügyészségnek a háborús bűnökkel gyanúsított egykori belügyminiszterrel szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik