Zsótér Indi Dániel
újságíró
Csillagidő szerint 1990-ben születtem, az Univerzum legkirályabb városállamában, Budapesten. Feletteseim - a szüleim - elég hamar belátták, hogy nem leszek se matematikus, se űrrepülő pilóta, ezért egészen kicsike koromtól a művészeti pálya felé lökdöstek. Képzőművészet, zene, irodalom, színház, film. Tudják, én voltam a gimiben a hosszúhajú oldaltáskás srác, aki Kispált meg Tankcsapdát hallgat, semmi nem érdekli igazán a fentebb felsoroltakon kívül, és legfőbb kulturális forrása a Harcosok Klubja, a képregények meg a R'N'R. A gimi után a BKF-en végeztem mozgókép szakon, rendeztem néhány kisjátékfilmet, dolgoztam ANNAK a televízió csatornának, megjártam egy-két online szerkesztőséget mint videoszerkesztő, szerzője vagyok az egyik legkirályabb hazai geek blognak, a Roboraptornak. 2014 novembere óta erősítem a Hír24 (azaz mostmár 24.hu) seregét, a Kultúra rovat gyorsreagálású elit alakulat kritikusaként. Rendezőnek készülök és újságírásból élek. Mindezek mellett középiskolában tanítok mozgóképkultúrát, zenélek, imádom az állatokat és elképesztő gyönyörű vádlim van.
- 10:05 Jimmy Kimmel leendő özvegyként emlegette Melania Trumpot, az elnök és felesége is a kirúgását követeli
- 10:03 CNBC: Az Európai Parlamentig jutott az embertelen körülmények között dolgoztatott BYD-munkások ügye
- 10:03 Magyarok tömegeit érintheti ez a rejtőzködő betegség
- 09:52 Budapest-Belgrád vasútvonal: a magyar félre mutogatnak a szerbek
- 09:47 Trump kirúgta a Tudományos Tanács teljes tesületét
- 09:34 Körbevezetés a Fehér Házban, teázás a first ladyvel – fotókon III. Károly első napja Amerikában
- 09:26 Trump nem elégedett Irán új békejavaslatával
- 09:05 „Ezek ellopott adófizetői forintok” – Molnár Áron állítja: Hankó Balázs egyedül döntött kulturális támogatásokról a választás előtt
- 08:55 Demjén Ferenc mégis engedélyezte a Mi vagyunk a NER klipjét, újra elérhető a választás előtti napok slágere
- 08:47 Három világbajnokot lenyomva aratott történelmi tornagyőzelmet a női dartsos
- 08:43 Öt év után újra színpadra áll a Heaven Street Seven, két koncertet is adnak idén
- 08:40 Magyar Péter: Nem szavazzuk meg Szijjártót alelnöknek
- 08:26 Rekonstruálták egy Pompejiben elhunyt áldozat életének utolsó pillanatait
- 08:23 Kubatov Gábor: Küzdeni mindig, feladni soha!
- 08:12 Direkt36: A Fidesz-frakció munkatársának lakásában lakik egy körözött lengyel politikus
- 06:44 Alakuló ülés: Sulyok Tamás alulmaradt
- 06:34 Több mint 38 millió forintos végkielégítést kap Orbán Viktor
- 18:19 „Kurva anyád, Németh Balázs!” – kiáltották oda az utcán Németh Balázsnak, mikor épp bejelentette, hogy ő lesz a Fidesz-frakció egyik szóvivője
- 08:40 Magyar Péter: Nem szavazzuk meg Szijjártót alelnöknek
- 05:58 Olyan pénzeső érkezhet Budapestre, amivel eddig nem számoltak Karácsony Gergelyék
- 05:15 Kvíz: megadunk pár fontos összetevőt, neked csak azt kell kitalálnod, melyik magyar ételről van szó
- 19:03 Magyar Péter: Több NER-es stróman számlája zárolásra került
- 05:30 Honnan a név: majonéz? – Te képben vagy a szavaink eredetével?
- 20:31 A magyar hatóságok kezdeményezték Deutsch Tamás mentelmi jogának felfüggesztését
- 05:45 Mekkora egy rőf? – régi mértékegységek kvíz