2013-ban a sportrovatnál kezdte újságírói pályafutását, majd a 2015-ös párizsi terrortámadás eseményeit élőben közvetítette az újságban, ezt követően került közéleti pályára. Jelenleg vezető hírszerkesztőként azon dolgozik, hogy minden fontos hírt, minél gyorsabban, minél érdekesebben, mindenkihez eljuttasson. Ebben segíthet, ha egy ügyben információja van, és levelet ír neki.
Az észak-koreai rezsim még egyetlen gyanús esettel sem találkozott, pedig 2500 kilométeres körzetben – Mongóliát leszámítva – már mindenhol megjelent a koronavírus. Vagy nagyon szerencsések, vagy titkolóznak.
A francia elnök ellen fordult a párt egyik tagja, aki független színekben elindul a márciusi párizsi polgármester-választáson. A matematika Lady Gagájának becézett Cédric Villaninak esze ágában sincs visszalépni, így az En Marche elbukhatja a fővárost.