Levélben gratulált az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elnöke, alelnöke és főtitkára a Magyar és a Horvát Kézilabda Szövetségnek a december 21-én véget ért női Európa-bajnokság magas színvonalú megrendezéséért.
Két lavina sodort el sielőket az északkelet-olaszországi Alto Adige hegyein. Mintegy húsz embert mentettek ki eddig, hárman megsérültek, egy ember meghalt.
A labdarúgó NB I újoncánál folytatja pályafutását Vaskó Tamás.
2016-tól lép érvénybe az új regula a Nemzetközi Automobil-szövetség döntése szerint.
Los Angelesbe költöztetné profi amerikaifutball-csapatát, a St. Louis Ramset Stan Kroenke tulajdonos.
A Barcelona sztárjátékosa jól szórakozott a cserepadon a Real Sociedad ellen elvesztett találkozón.
Már az első félidőben megnyerték a meccset a fővárosiak.
Másodszor is megműtötték Bunkoczi Lászlót, Szalay Balázs navigátorát, aki egy hete sérült meg, amikor a magyar duó az Africa Race terepraliverseny első szakaszán balesetet szenvedett.
Nyíregyházán péntektől vasárnapig rendezik meg az U21-es világbajnoki csoportselejtezőket. A magyar férfi röplabdások a lett, a görög és a francia-válogatottat kell legyőzzék.
A kézilabda Bajnokok Ligája legszebb védéseit rangsorolná az EHF. Naná, hogy mi is érdekeltek vagyunk.