Sport

Ma lenne százéves Csák Ibolya

Csák Ibolya (csák ibolya, )
Csák Ibolya (csák ibolya, )

1915. január 6-án született Csák Ibolya az 1936-os berlini olimpián első helyen végzett magasugrásban, mellyel a magyar atlétika első női olimpiai aranyérmese lett. A két évvel későbbi Eb-n szintén a legcsillogóbb érmet nyerte el.

Csák Ibolya hároméves versenyzői múlttal került be az 1936-os berlini olimpiára készülő keretbe. A versenyző ekkor már beállította a magasugrás magyar rekordját, hiszen átugrotta a 149 cm magasságban lévő lécet is.

A német fővárosban rendezett döntőre augusztus 9-én került sor. A 17 versenyzőből a végére már csak három maradt: az angol Dorothy Odam, a német Elfriede Kaun, illetve Csák Ibolya. A 160 centit mindhárman átugrották, ám a 162 cm-es magassággal már nem bírt egyikőjük sem. Az akkori szabályok szerint mindhárman újrapróbálkozhattak ezen a magasságon, ami végül negyedik kísérletre Csáknak sikerült, így a magyar atlétika első női olimpiai aranyérmese lett

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A 10 pengős jutalmat, illetve az intarziás asztalt, amit egy műbútor-asztalos készített el Németországban már itthon kapta meg. A díjakon kívül munkát is kapott, hiszen az olimpia pályázott meg egy állást a Nemzeti Bank pénzjegynyomdájába, ahova fel is vették. Innentől kezdve edzésekre munkaidő után járt.

Az 1938-as Európa-bajnokságon 164 centiméteres magyar csúccsal ezüstérmes lett, ám sokaknak szúrta a szemét, hogy az első helyen végzett Dora Ratjen hat egységgel ugrott jobbat a magyar lánynál. A gyanú később be is igazolódott, hiszen néhány héttel később már Hermann keresztnévvel megnősült a sportoló. Az Eb aranyat később postán küldték ki Csáknak.

A magyar versenyző veretlenül, kilencszeres magyar bajnokként, 23 évesen vonult vissza. Kilenc országos rekordot ért el, 164 centiméteres eredményét idehaza csak 24 évvel később, 1962-ben tudták megdönteni. Kis nyugdíja miatt egészen 1992-ig dolgozott, majd 1996-tól már neki is járt az olimpiai bajnokokat megillető járadék.

Csák Ibolya 2006. február 9-én, 91 éves korában hunyt el. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik