Néha a nyelvünket is bedugtuk egymás szájába de azt csak a legvégin ha tudtuk egymás nevét.
Csak még egy szót, csak még egy kurva szót szólj és lefejellek, gondoltam magamban. Remegtem az idegtől.
A földrengésre pedig a helyszínen talált, szétszóródott durva kövekből következtetnek.
Tű lógott ki a karjából, amikor megtalálták a fürdőkádban. Arra gondoltam, hogy ebben a halálnemben mennyire nincs már semmi különös.
Alig láttam valamit az életművéből, a vele való találkozás mégis gyógyító élmény volt. Még órákkal utána is lebegtem.
Ha egy kicsit nem figyelünk oda, könnyen az utcán találhatjuk magunkat, amint éppen cigarettára gyújtunk Molotov-koktéllal, hogy csökkentsük a feszültséget.
Ahogy Garaczi mondja: „vagy vagy-vagy vagy, vagy nem vagy vagy-vagy”.
Amúgy is alig maradt valami menthető ezekből a vérbajos, elmebeteg, züllött, önmagukat hasba morfiuminjekciózó zsidóbérenc, alkoholista élőhalottakból.
Ő sosem járt ott, sosem próbálta azt, sosem lett olyan kapcsolata, sosem csinált semmi törvénytelent. Engem meg meg sem kérdeztek.
Faszom, ki kéne vonulni – fogalmazódott meg benne a vágy, és felhívta az államtitkárt.
Szóval ezen az elsőre semmi különös közlekedési lámpán akkor van zöld, ha nem világít.
Ejnye, ejnye Márkész asszony, kelti itt a hangulatot, ejnye, ejnye.
Terjed az új graffiti, a ráemlékezés. Nem csak Herman Ottó sírja lehet az áldozat. Háztáji Poszt itt.
2013. 11. 07. 09:06
Meanwhile in Hungary IV. – Az ásatás
A mekis srác észrevesz, vagy inkább kinéz magának.
A vezér Indiában, de Csányi VW-je és Hernádi Toyotája a helyszínen.
Szóval, most, hogy a Béla megnyerte azt a felfoghatatlan összeget, amit csukott szemmel még elképzelni sem lehet…
