Pár napja írtam egy levelet a BKV vezérigazgatójának. Arra voltam kíváncsi, hogy a 7-es buszokon és a Combino villamosokon hallható „színészhangos”
A négy graffitisből hármat elfogtak, a negyedik elkövetőt még keresik a rendőrök. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a négy fiatalember
Rengeteg bejegyzés szólt az utóbbi hetekben a tapló, bunkó biztonsági őrökről és ellenőrökről. Olvasónk most egy pozitív észrevételt küldött velük
Olvasónk szemtanúja volt annak, hogy a BKV egyik ellenőre üvöltözik, majd megpofoz egy turistát a Ferenciek terén. Az angol srác és barátnője jegyet
Olvasónkat néhány napja egy agresszív hajléktalan zaklatta a 22-es buszon. Először pénzt próbált lejmolni, de nem kapott, ekkor elkezdett anyázni,
Olvasónk európai tömegközlekedőset játszott a metrón. Olyat, hogy a jegye 60 percig érvényes, az utazás megszakításával is, tehát utazott egy kicsit
A BKV rajzpályázatot indított a vakáción lévő gyerekeknek. A pályázat a „Szeretem a BKV-t” címet viseli. Bár olvasónk már elmúlt 17 éves, és a
A BKV rajzpályázatot indított a vakáción lévő gyerekeknek. A pályázat a „Szeretem a BKV-t” címet viseli. Bár olvasónk már elmúlt 17 éves,
Olvasónk tolmácsnak jelentkezett a BKV-hoz. Egy hétig bírta a munkát, mert a második héten olyan ellenőrökkel hozta össze a sors, akik minden
Aki utazott már esőben buszon az tudja, hogy a járművek nem a szigetelésükről híresek. Elég egy kis eső, és a víz máris folyik be az utastérbe, a
Olvasónk szerint azért, mert a megélhetésük függ attől, hogy valakivel rendesek-e vagy bunkók. Ha emberségesek és nem büntetnek (például az otthon
Tavaly nyáron is sokan jeleztétek, hogy a BKV ellenőrei mellett felbukkantak tolmácsok is. Őket a cég azért helyezte az ellenőrök mellé, hogy a
Megtámadtak egy buszsofőrt a főváros XVI. kerületében, az Állás utcában szombaton kora reggel a 31-es buszon. A rendőrség két huszonéves fiatalt
Alant két érdekes levelet olvashattok. Egyik olvasónk azért írt a BKV-nak, mert az Örs vezér terén használt bérletet gyűjtő biztonsági őrökkel
Néhány perce szálltam le a 41-es villamosról a Déli pályaudvarnál (kocsiszám: 1311), ahol 3 ellenőr dolgozott. Pontosabban 3 hölgy ellenőr. Ebben
Olvasónk nem érti, hogy az utasok pénze BKV-n belül hová tűnik. A buszok lerobbannak, a villamosok állapota katasztrofális, a metrókról nem is
Nem könnyű Budapesten turistának lenni. Ha valaki egy másik városból, országból, földrészről, vagy bolygóról idetéved, akkor szinte semmilyen
Olvasónk érdekes javaslattal fordult a BKV-hoz a 72-es trolibusz pótlásával kapcsolatban. Tapasztalata az, hogy az utcák sarkainál az autók olyan
Összesen 2 milliárd 10 millió forint értékben kötött szerződést a BKV Zrt. a 4-es metróépítés I. szakaszában a DBR Projekt Menedzsmentjéhez
Hiába von be a BKV több járatot az első ajtós rendszerbe, ha azokon a vonalakon, ahol a rendszert már bevezették a buszvezetők magasról tojnak az
A tegnapi –Volán és BKV járatok összehangolásáról szóló- bejegyzésünkre megérkezett a Budapesti Közlekedési Szövetés (BKSZ) és a Közlekedéstudományi
Hetek óta tudni, hogy a mai naptól az ÁFA emelés miatt minden drágul, többek között a tömegközlekedési viteldíjak is. A jegy ára például 290
Olvasónk hiába vette meg a 9000 ezer forintos bérletet a metró mozgólépcsőjénél az egyik biztonsági őr úgy bánt vele, ahogy a bliccelőkkel szoktak.
Az egy hónapja bevezetett első ajtós felszállás beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ezért – tapasztalataink és utasaink pozitív visszajelzései