Olvasónk tavaly karácsonykor akart hazajutni Budapestről vidékre. A Deákról akart átmenni a Déli pályaudvarra egy utastársával, de a metró már nem
Az idei év egyik legérdekesebb kerékpáros balesete az volt, amikor egy biciklist a villamossínek között egy autóbusz ütött el a kiskörúton. Igen,
Kocsis István a BKV vezérigazgatója ma sajtótájékoztatót tart az Akácfa utcai székházban. A tájékoztató a BKV-szerződések, végkielégítések belső
Elkerülte a figyelmem egy múlt pénteken megjelent BKV-s közlemény. Ismét balhé volt egy buszon, most a 160-ason támadtak utasok a járművezetőre, a
Az utóbbi hetekben nagyon népszerű lett a bliccelés. A BKV szerint a válság miatt csökkent nagyot a bevétel, az interneten szerveződő kis társaságok
A Blikk úgy tudja, hogy a BKV vezérigazgatója a közlekedési vállalaton kívül több más társaságnál, intézménynél is felelős pozíciót tölt be. A
Én már évekkel ezelőtt sem néztem a menetrendet, hisz a kiírások, az indulási időpontok szinte sosem valósak. Vannak olyan utasok akik még hisznek a
A Barikád közvédelmi hírportálon még szombaton jelent meg a lentebb olvasható panasz. Mivel nem szeretnék a politikába belefolyni és ezt az elmúlt 2
Egyre többeket tölt el rémülettel a közbiztonság mind jobban tapasztalható hiánya. Különösen megdöbbentő az olyan eset, amely teljesen
Olvasónk a 112-es buszon akart egy buszvezetőtől segítséget kérni. Kopogtatott a fülke ablakán, kiabált, de a buszvezető nem reagált, mint később
Körülbelül négy hónapja, hogy egy baleset kapcsán feltettem a blogon a nagy kérdést: „Miért nincsen elsősegély doboz a BKV járművein?” A BKV-nak, a
Elindult a Loctite-PowerTape Filmfesztivál. Bár az Isten se tudja mi az, többen linkeltetek már egy videót, amivel egy hülyegyerek nagyon népszerű
Elméletileg igen, ahogy a kiszedett első kerékkel szállított kerékpár is. Olvasónkat egy túlbuzgó biztonsági őr mégsem akarta leengedni a metróba,
A MillFav-on lehetetlen szabályosan közlekedni. Beáll a vonat az állomásra, nyílnak az ajtók, az utasok még el sem kezdtek leszállni, de már szól az
Joggal mondják a HÉV-en utazók, hogy a régi kijelzők amik a megállókban voltak, sokkal használhatóbbak voltak mint ezek az újak, amik már több, mint
Tegnap a 173-as buszon egy idős nő felszállás közben elesett, nem nagyon tudott felállni. Az utasok a segítségére siettek, a vészjelzőt is megnyomták
„Megállóhely kapacitásának jobb kihasználása miatt az autóbuszok harmadiknak is megállhatnak, és ajtót nyithatnak. Ebben az esetben azonban a
Már utasokat szállítanak azok a használt belga buszok, melyeket hónapokkal ezelőtt vett a BKV. A VanHool buszok a 23 és a 23E vonalakon közlekednek
Utálok idegen vonalakon utazni, mert a legtöbb esetben nulla utastájékoztatással találkozom. Jó előre felkészülök, nehogy meglepetés érjen. Viszek
Munkajogászok, büntetőjogászok és ügyvédek szerint nem tarthatják meg a vagyont az egykori BKV-igazgatók, ha bebizonyosodik, hogy a kifizetések jó
„Ez a jegy kétszer lett kezelve” –Mondták olvasónknak a BKV ellenőrei a Blaha Lujza téren. Ez csak azért érdekes, mert az utas az ellenőrzés előtt
„Már megint késett, fel fogom jelenteni” –mondta egy valószínűleg szellemileg sérült idősebb utas a 112-es busz egyik vezetőjének. Ezen a beszóláson
Vajon ha be lennének kamerázva a BKV járművei (és megállói) a lenti esetekhez hasonlók akkor is megtörténnének? Az első olvasói észrevételben egy 20
Vajon ha be lennének kamerázva a BKV járművei (és megállói) a lenti esetekhez hasonlók akkor is megtörténnének? Az első olvasói észrevételben egy 20