Olvasónkat, Mátét azért büntette meg egy BKV ellenőr a Blaha Lujza téren a metrókijáratnál, mert kétszer kezelt jeggyel utazott. Persze ezt csak az
Információink szerint egyelőre még a BKV-nál is bizonytalanok abban, hogy sül el a pénteken bejelentett metrókocsikivonás. Csúcsforgalmi időszakban (
A címben idézett üzenettel találkozhatnak azok az utasok, akik a képen látható busszal utaznak. A BKV műszakosai valószínűleg megelégelték a
Negyvenhárom metrókocsit von ki hétfő reggelig a 2-es és 3-as metró forgalmából a főváros, mert azok potenciális balesetveszélyt jelenthetnek,
Az Ausztriából érkező turisták valószínűleg bambán néznek, amikor a BKV automatákra kihelyezett új tájékoztatókat olvassák, ugyanis ők sem értik majd
A fent látható képet olvasónk, Dávid készítette a 75-ös és 76-os trolibusz Radnóti Miklós utcai megállójában. Már önmagában az is botrányos, hogy a
A budapesti közösségi közlekedésben szolgálatot teljesítő autóbuszok többsége már elérte, vagy meg is haladta a gyártáskor tervezett élettartamát. Az
A BKV-figyelő információi szerint az Alstom eladta azt a 19 darab metrószerelvényt, ami Lengyelországban várta a Budapestre szállítást. Úgy tudjuk,
Biztos emlékeztek még arra a bejegyzésre, melyben a fejjel lefelé felszerelt dohányzást tiltó táblákat mutattuk be nektek. A BKV a táblacseréknél
Az áprilisi metrótűzzel kapcsolatban több olyan hiányosságra is felhívták a figyelmünket olvasóink, melyek azt bizonyítják, hogy nem csak az utasokra
Van, aki kiszámolja a füstmentes terület határát, van, aki fél a büntetéstől, mégis rágyújt, de van olyan dohányos is, aki szerint teljesen normális
Tizenkét villamosvonalon kezd felújításokat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a nyáron; a fedezet a BKV-nak minden évben átutalt beruházási
Az utóbbi években már megszokhattátok, hogy a BKV-figyelőn (illetve annak idején a MÁV-figyelőn) olvasónk, TheElf egyszerűnek tűnő kérdésekkel és
A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azt reméli, hogy ehhez mintegy százmilliárdos uniós támogatást sikerül szerezni. Vitézy Dávid a
Az elmúlt két napban olvasóink két vágánykivetődést is jelentettek az 1-es villamos vonaláról. Tegnap délután a Népliget felé tartó oldalon a Honvéd
Kigyulladt az 5-ös busz motortere szerdán reggel a főváros II. kerületében. A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság tájékoztatása szerint a Pasaréti téri
Mindig akad egy játékos kedvű blogolvasó, aki leteszteli a metrónál posztoló humanoid beléptetőkapukat. Most RM tesztelte le a biztonsági őröket és
A Főváros és a BKK elfogadja az NFÜ javaslatát a projekt két ütemre bontására és tartalmának bővítésére. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti
Félmilliárd forintot költ a BKV Zrt. a 3-as metró saját különálló URH rádiórendszerének kiépítésére, pedig a cégvezetés egyetlen kérő levél
A fent látható videót egyik olvasónk készítette a BPO-564-es rendszámú buszon. Mint az a felvételen is látható, az ajtó jobb szárnya nem záródik
Próbálja megakadályozni a BKV, hogy további metrókocsik égjenek porrá úgy, mint néhány hete a Forgács utca és az Árpád híd közti alagútban. Kiderült
Olvasónk az alább olvasható levele egy nagyon fontos kérdést vet fel, méghozzá azt, hogy a BKV járatain való rendfenntartás kinek a feladata. A
Tévesek voltak azok a várakozások, miszerint a főváros hamarosan megállapodik az Alstommal a metrókocsik elakadt leszállításáról: a szerdai
Hiába vettem meg előre a jegyem és hiába lyukasztottam, ma délután mégis összetűzésbe kerültem egy ellenőrrel a Ferenciek terén. Hazafelé indultam a