Közélet

Metrótűz: Voltak olyan dolgozók, akiket bezártak a füsttel teli állomásra

Az áprilisi metrótűzzel kapcsolatban több olyan hiányosságra is felhívták a figyelmünket olvasóink, melyek azt bizonyítják, hogy nem csak az utasokra, a dolgozókra is magasról szarik tesz a BKV. Mivel a BKV-figyelőnek nem csak az utasok, a tisztességes dolgozók is fontosak, megosztjuk a nyilvánossággal ezeket a hiányosságokat, hátha valakit felelősségre vonnak végre a tűz és a sorozatos szabálytalanságok miatt…

2011. április 19-én kigyulladt egy metrószerelvény az Árpád híd és a Forgách utca között. Az eset idején a Forgách utcai állomáson épp két szerelvény tartózkodott. Mint azt olvasóink tudják, ezen az állomáson négy kijárat is van, tehát az állomás viszonylag gyorsan kiüríthető. Az éppen szolgálatban lévő forgalmi dolgozó példás gyorsasággal cselekedett, és az utasokat kiküldte az állomásról, majd mind a 4 kijáratot lezárta és a kulcsot magával vitte. Éppen csak az állomáson tartózkodó személyzetről feledkezett meg, így volt akinek ki kellett törnie az ajtón az üveget, hogy ki tudjon menekülni, ne fulladjon meg az akkor már gomolygó füstben. Az megborzasztóbb, hogy információink szerint volt olyan főnök aki mobiltelefonon azt kérte a Forgách utcánál álló metróvezetőtől, hogy szabályosan kapcsolja ki, áramtalanítsa, rögzítse a vonatot úgy, hogy már szinte semmit nem lehetett látni a füsttől.

A BKV látszólag egyáltalán nem volt felkészülve egy ilyen esetre. A tűz napján volt olyan dolgozó, aki 6 órát is túlórázott (tehát 11-13 órát bent volt). Az illetékesek nem voltak képesek megszervezni, hogy a majdnem hét órás üzemzavarzavar alatt leváltsák őket, holott a személyzet nagy eséllyel ott volt Kőbányán, ahol váltani kellett volna. Ez már csak azért is bosszantó, mert a BKV rengeteg pénzt költött azokra a személyautókra, mikrobuszokra amik az üzemzavar alatt üresen álltak, holott a személyzetet is szállíthatták volna.

Másnap, mintha mi sem történt volna, reggel már a tegnap délutáni tűz helyén várakozott egy szerelvény. Egész nap áll ott egy tartalékvonat abban a kihúzóban. Olyan füstszag volt, hogy a személyzet jelezte (nagyon helyesen), hogy ő onnan menne, nem bír megmaradni olyan büdös van. Akkor gondolkodtak el azon az okosok, hogy a tartalék szerelvény akár másol is várakozhat. Azóta is a Nagyvárad térnél áll ez a vonat napközben. Tényleg azt gondolták, hogy a személyzet egész nap ott fog ülni a Forgách utcánál?

A Dózsa György úti és a Gyöngyösi utcai állomások között az alagútban még a tűz után egy hónappal is érezni lehet az égett szagot. Nem csoda, ugyanis a BKV nem törte magát azon, hogy az állomások illetve az alagút ki legyen takarítva. Az állomásokat egy koszos ronggyal végigtörölgették a tűz estéjén, de több nem történt. Az alább látható képeket egy olvasónk készítette az Árpád hídi kihúzó vágány gyalogjárdájáról. Nem irigylem azokat, akiknek egész nap ebben a mocsokban kell dolgozniuk és akik egész nap ezt a port lélegzik be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik