Kim Dzsong Un ezt nevezi valódi nukleáris elrettentésnek.
Három ütemben fizeti ki a tartozásait a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), és át is világítja magát.
„Omár, a csecsen”, az IÁ „hadügyminisztere” lehet egy amerikai légicsapás áldozata Szíriában.
Nem vétóról volt itt szó, hanem néhány vitás kérdésről – mondta a német kancellár.
Berényi József vállalja a politikai felelősséget azért, hogy a Magyar Közösség Pártjának már harmadszor nem sikerült bejutnia a szlovák törvényhozásba.
Szlovénia éjféltől csak azokat engedi be, akik érvényes útlevéllel és vízummal rendelkeznek vagy menedéket kérnének. Így tesznek a szerbek is.
A szabálytalanságok gyanúja miatt a tárca eláll az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ) a Híd a munka világába projektről kötött szerződéstől.
A kabinet intézményesítette a korrupciót.
Fotográfiák, metszetek és egyéb archív dokumentumok révén segítene rekonstruálni az Iszlám Állam által elpusztított palmürai műkincseket a szentpétervári Ermitázs.
Már 3500 tonna szemét gyűlt össze a dél-spanyol város utcáin, mert a köztisztaságért és szemétszállításért felelős cég dolgozói már nyolc napja sztrájkolnak.
Gillis Lundgren, a lapra szerelt bútorok atyja, az Ikea svéd bútorcég egyik fő formatervezője életének 87. évében hunyt el.
A törvénytervezet, amit kedden hagytak jóvá, a jelenlegi hat hónaposról csökkentette száz napra a várakozási időszakot és felmentette alóla azokat a nőket, akik orvosi igazolást hoznak arról, hogy nem voltak terhesek a válás idején.
Az utóbbi néhány év tapasztalatai arra vallanak, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentéssel tudná a leghatékonyabban élénkíteni a gazdaságot és így az inflációt is.
Két támadót elfogtak, társaikat még keresik.
Az Átlátszó közzétette a jegybanktól kiperelt dokumentumokat: mire költött a Matolcsy-éra első 13 hónapjában.
Németország továbbra is a legfontosabb piac a magyar turizmus számára – a Magyar Turizmus (MT) Zrt. erre koncentrál a világ legnagyobb turisztikai vásárán.