Belföld

Súlyosan károsodtak a törökszentmiklósi drogos anyák babái

Súlyos agykárosodást szenvedtek a törökszentmiklósi drogügyben érintett csecsemők, a kórház után otthonba kerülnek.

A mentők még január 28-án és 29-én vittek kórházba Törökszentmiklósról több embert egy veszélyes új pszichoaktív anyag fogyasztása miatt. A szolnoki kórházban akkor azt mondták, két fiatal, várandós nő is hozzájuk került, és császármetszést kellett végrehajtani rajtuk.

Az újszülötteket a fővárosba vitték, de azóta mindketten visszakerültek a szolnoki kórházba, ahol jelenleg is ápolják őket.

A csecsemők állapota most stabil, de az eset következményeként még a méhen belül oxigénhiányos állapotba kerültek, és az agyuk károsodott. A kisbabák további ápolásra szorulnak az állapotuk miatt, ezért a kórházból kikerülve nem haza, hanem otthonba kerülnek majd

– mondta el az MTI-nek Lippai Norbert, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet megbízott orvosigazgatója.

Korábban ismertté vált, hogy egyelőre egyik törökszentmiklósi nő sem kaphatja vissza csecsemőjét, mert a rendőrség, valamint a helyi család- és gyermekjóléti központ jelzése alapján nevelésbe vételi eljárás indult az ügyükben. A megyei kormányhivatal sajtóosztálya a portálnak úgy nyilatkozott, hogy az ügyben érintett szervezetek, hatóságok szoros kapcsolatban állnak egymással, hogy mihamarabb megszülessen “a kiskorúak érdekében legjobb döntés”.

(Kiemelt képünk illusztráció. MTI/Czeglédi Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik