„Nem tudom abbahagyni a sírást.”
A képviselő-testület elvi állásfoglalásban tiltakozik az „iskolaállamosítási” törvénymódosítás ellen.
A magyar köztársasági elnök táviratot küldött.
Péntektől vasárnapig 441 határsértőt fogtak el az ország területén.
Az első negyedévben ebben az ágazatban szabták ki az összes munkavédelmi bírság csaknem felét, 10,6 millió forintot
Hétfőn kezdődnek és június 24-ig tartanak a középszintű szóbeli érettségik.
Zajlik az áldozatok azonosítása, Orlando városának honlapján szereplő listán egyelőre csak az eddig azonosított nyolc személy neve szerepel.
A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a főutat teljes szélességében lezárták.
Az Iszlám Állam egyik harcosa hajtotta végre azt a fegyveres támadást, amelyet az amerikai Florida tagállambeli Orlando városában egy melegbár ellen irányult.
A belbiztonsági főtanácsadó szerint az olasz kormányfő „ideológiai alapú” nyilatkozatot tett, amely jól illeszkedik a baloldali „migránsbarát” politikához.
A Los Angeles-i polgármester jelentette be, hogy őrizetbe vettek egy férfit, aki robbanószerekkel és fegyverekkel felpakolt autóval ment a Pride-ra.
A részvétnyilvánító üzenetben az orosz államfő hangsúlyozta, hogy Oroszországban osztoznak azok fájdalmán és gyászán, akik elvesztették szeretteiket.
