(MTI-eco) A Nemzetközi Energiaügynökség(IEA) igazgatója arra figyelmeztette a kőolajexportáló országok szervezetét, az OPEC-et, hogy ha nem növeli kitermelését, elszabadulhatnak az olajárak. A piac a mostani árakat is magasnak tartja, de ősztől a helyzet tovább rosszabbodhat, hiszen a kereslet emelkedésével ellátási problémák jelentkezhetnek. Ezért az IEA azt javasolja az OPEC-nek, hogy a kereslet-kínálati egyensúly zavarainak elkerülése érdekéb

2001. 04. 25. 10:29

(MTI) Orbán Viktor szerda reggeli rádióinterjújában megerősítette, hogy továbbra is heti 40 óra marad a törvényes munkaidő. A munkatörvény külön rendelkezik arról, hogy a heti két pihenőnap közül a vasárnap mindenképp munkaszüneti nap legyen. A nyugdíjemelés kapcsán elmondta, hogy 2002. január 1-jétől már a nyugdíjasok sajátos fogyasztási szokásai alapján fogják kiszámolni az inflációt. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a parlament 90 százalékos

2001. 04. 25. 09:58

(Népszava) Évente három százalékkal nőtt a magyar iparvállalatok termelékenysége a rendszerváltás óta , 1,6 százalékponttal nagyobb mértékben, mint az Európai Unió átlaga, azonban még mindig mintegy 40 százalékkal marad el a termelékenység az EU szintjétől – állapítja meg a bécsi Nemzetközi Összehasonlító Gazdasági Kutatások Intézetének felmérése, amelyet a Czipin and Partner nemzetközi termelékenységi tanácsadó cég megbízásából végzett. A felmér

2001. 04. 25. 09:26

(NSZ) 2010-ig szóló előrejelzést készített a gazdasági tárca az ország energiaigényének alakulásáról, szeptemberben várhatóan elfogadja a parlament a villamosenergia-törvényt, amelynek hatálybalépésekor, 2003. januárjában szabaddá teszik a piac 35 százalékát – hangzott el az Energiakonferencia 2001 című kétnapos tanácskozáson. A kormányzat 2010-ig készített prognózisa szerint az ország összes energiaigénye évente átlagosan egy százalékkal, a vi

2001. 04. 25. 09:22

(NSZ) Több mint hét százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az év első két hónapjában a kiskereskedelmi forgalom volumene – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában. Januárban a növekedés közel tíz, februárban pedig hat százalék volt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A nagyobb forgalmat a tavalyinál hétezerrel több kiskereskedelmi üzlet bonyolította le. Az idei első kéthavi forgalom folyó áron 16 száz

2001. 04. 25. 09:03

(NSZ) Nem indokolt, hogy a kormány a közbeszerzési eljárás kikerülésével indította útnak autópálya-építési programját, és mellőzte a pályáztatást a Postabank eladásakor – derül ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Országgyűléshez benyújtott, a múlt év tapasztalatait összegző beszámolójából. A hivatal ugyan elismerte, hogy legtöbbször valóban körülményes és hosszadalmas versenytárgyalások mellőzése különleges helyzetekben járhat előnyökkel, a korm

2001. 04. 25. 08:48

(VG) A társaság 16 százalékos árbevétel-növekedés mellett a goodwill és UMTS-költségek nélkül számított eredményét 18 százalékkal tudta növelni , 450 millió euróra. A cég már forgalmának több mint ötödét külföldön realizálta. A mobilárbevétel 73 százalékkal ugrott meg, s immár a teljes bevétel 23 százalékát adja. Az előző negyedévhez hasonlóan ezúttal is a Deutsche Telekom (DT) negyedéves gyorsjelentéséből lehetett hozzávetőleges adathoz jutni a

2001. 04. 25. 08:47

(VG) Névértéken fizetné ki a kormány a mezőgazdasági szövetkezetek külső üzletrészeit -erősítette meg Borókai Gábor szóvivő. Így azonban az állam a gazdaságokban szavazati jog nélküli külső tulajdonossá válna. A MOSZ lehetséges tárgyalási alapnak tekintené, ha az állam e tulajdont tartalék vagyonként átadná a szövetkezeti tagoknak.
Részletek a Világgazdasá

2001. 04. 25. 08:36

(FN) A tokiói Nikkei-225 13 827,5 ponton (+0,61%), a dél-koreai Kospi-index pedig 1,93 százalékos emelkedést könyvelhetett el. Csökkent viszont a tajvani TWSE, mely előző napi záróértékéhez képest 1,3 százalékkal alacsonyabban zárt. A hongkongi Hang Seng jelenleg 0,06 százalékos pluszban van.

2001. 04. 25. 08:29

(MTI-eco) A francia VivendiUniversal média- és kommunikációs vállalkozás kedden nyilvánosságra hozta, hogy tiszta bevételei ezen két fő üzleti területen az idei év első negyedében csaknem megkétszereződtek , elérve a 951 millió eurót. A csoport egyidejűleg bejelentette, hogy megállapodott a Rupert Murdoch ausztrál médiamogul birtokolta News Corp.-pal: összevonják (veszteséges) olaszországi fizetőtévés vállalkozásaikat, a Telepiu-t és a Stream-et.

2001. 04. 25. 08:17

(MH) Vállalkozóknak adná bérbe az ipari infrastruktúrát a győri kekszgyárát bezáró Danone cég. A élelmiszer-ipari konszern elnöke Matolcsy György gazdasági miniszterrel tárgyalt tegnap a győri üzem jövőjéről. Mint megtudtuk, a franciák meglehetősen furcsa logikai okfejtéssel számították ki, hogy győri egységük csupán 30 százalékos kihasználtsággal üzemel.
További részletek a

2001. 04. 25. 08:15

(VG) Jóval többen bizalmatlanok az EU-val szemben a tagállamok többségében ma, mint tíz évvel ezelőtt. A csatlakozás pártolóinak tábora több tagjelölt országban is csökken, Észtországban pedig már abszolút többségbe kerültek a belépést ellenzők. Magyarországon ugyanakkor stabilan nagy az EU-tagság támogatottsága.
Részletek a Világgazdaságban >>>

2001. 04. 25. 07:59

(VG) A Pénzügyminisztériumban is sokan akadnak, akik úgy vélik: a befektetési kedvezmények még tavaly hatályos rendszere jobb volt a jelenleginél. A tőkeszámlán tartott részvények árfolyamnyeresége után az idén kivetett adó eltörlése, vagy változtatása azonban a költségvetési terv miatt nem lenne egyszerű. Ugyanakkor mivel a költségvetési törvény ebből az adónemből milliárdos nagyságrendű bevételi tervet tartalmaz, korántsem lenne egyszerű az új

2001. 04. 25. 07:57

(VG) Akár részvények vásárlásával, akár opcióinak lehívásával a Mol ajánlattételi kötelezettség nélkül növelheti tovább részesedését a TVK-ban , a befolyásszerzés már csak a konszernszabályokat érinti. A TVK alaptőke-leszállítása miatt a magyar olajtársaság tulajdona 33,03 százalékra emelkedett a vegyipari cégben. Mivel a szavazati jogok nem részvényátruházás során nőttek a kritikus határ fölé, ezért a Molnak később sem keletkezhet felvásárlási k

2001. 04. 25. 07:55

(FN, Microbróker) A BUX 0,4 százalékkal, 6934 pontra erősödött. Tegnap este az amerikai piacok eséssel zártak, a Nasdaq Composite indexe 4,81 százalékkal csökkent. Ennek ellenére az európai piacok visszafogott emelkedéssel nyitottak. Ráadásul a pesti börze is jól kezdett, a kereskedés elején 66 ponttal állt hétfői záróértéke felett a BUX. Alacsony forgalom mellett alig változtak az árak a nap első felében. Dél körül az amerikai futures értékek e

2001. 04. 24. 16:34

(FN) A tegnapi jelentősebb árfolyamcsökkenés után óvatosan nyitottak az amerikai tőzsdék. A Dow Jones és a Standard & Poor’s-500 enyhén emelkedett, a Nasdaq Composite viszont csaknem egy százalékos veszteséget mutat.

2001. 04. 24. 15:49

(Mti) Az idén 12. alkalommal rendezik meg a Banktech 2001 Nemzetközi Banktechnikai Szakkiállítás és Konferenciát, amelynek fő témája ezúttal az adatvédelem, és az elektronikus pénzügyi szolgáltatások biztonságos lebonyolítása. A háromnapos rendezvényen kiemelt téma még az internet-alapú banki szolgáltatások köre, valamint az ezekhez szükséges személyi azonosító rendszerek.

2001. 04. 24. 14:28

(Mti) Februárban 1 milliárd eurót tett ki az euróövezet kereskedelmi mérleghiánya. A közös pénzt használó 12 ország februári exportja 82,8 milliárd euróra rúgott, ami 11 százalékkal több a tavaly februári 75,4 milliárdnál. A teljes import 83,8 milliárd eurót ért el, 10 százalékkal többet a tavaly februári 75,7 milliárdos értéknél. Az egész EU kereskedelmi hiánya 6,8 milliárd euróra nőtt a tavaly februári 6,7 milliárdról.

2001. 04. 24. 13:12

(NSZ) Steiner Lászlót, a Lear Corporation kelet-európai vezetőjét nevezte ki a győri Rába vezérigazgatójává tegnap a részvénytársaság igazgatótanácsa. A személyi változást várhatóan a Rába Rt. mai közgyűlését követően jelentik be. A Rábát egy éve Imre Gyula irányítja, aki tavaly tavasszal Zalán Barnabást váltotta a menedzsment élén. Nem sokkal ezután pályázatot írtak ki a vezérigazgatói posztra, Imre Gyula megbízása ugyanis csak az új vezérigazg

2001. 04. 24. 11:59

(Mti) A közeljövőben várhatóan további egyeztetésre kerül sor a magyar kormány képviselői és a Danone megbízottai között a győri kekszgyár tervezett bezárásának ügyében. Pongorné Csákvári Marianna, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: a Danone cégcsoport felső vezetése kezdeményezte, hogy találkozhasson Matolcsy Gyürgy gazdasági miniszterrel, annak érdekében, hogy megbeszélhessék a győri kekszgyár ügyét.

2001. 04. 24. 11:36

(Mti) A kis- és nagykereskedelmi vállalkozások mintegy 8-9 milliárd forintot fordítottak tavaly internetes üzleti fejlesztésre. Az internetes üzleti fejlesztésre fordított kiadások aránya a beruházásokon belül mintegy 4 százalékra tehető. A GKI a Webigen Rt.-vel és a Sun Microsystems Magyarországgal együttműködve negyedévente vizsgálja az internet használati szokásokat, a magyar elektronikus gazdaság fejlődését. A felmérés eredményeit egy indexb

2001. 04. 24. 10:38

(FN) A BÉT hivatalos indexe 66 pontos emelkedéssel, 6974 ponton nyitott. Az index erősödésében nagy szerepe volt a Pick 270 forintos drágulásának.

2001. 04. 24. 10:22
Olvasói sztorik