Bevallotta, hogy az utóbbi időben 10 mázsa fát tolt haza az erdőből.
A rendőrök a megadott koordináták szrint indultak a hajó megmentésére, közben egy pecásra bukkantak, aki az orráig sem látott a ködben.
A pénzügyőrök a központi postázóban két kábítószeres csomagot, Röszkén pedig egy szerb futárt kapcsoltak le.
Két évet is kaphatnak a közveszéllyel fenyegetés miatt.
Életveszélyben van az a kisfiú, akit édesanyjával együtt ütött el a vonat éjjel, Budapesten, a XVII. kerületben.
Bombafenyegetést kapott kedd reggel a Hajdú-Bihar Megyei Ítélőtábla, nem sokkal később pedig a Nyíregyházi Városi Bíróság is.
A lángok a VII. kerületi, háromemeletes ház padlásán csaptak fel.
Előzetes letartóztatásba került az a fiatal, aki néhány nappal ezelőtt kirabolt egy ötvösműhelyt Hódmezővásárhelyen.
Az önkéntes vasutasok ezúttal a péceli vasútállomás belső, szennyezett falait mentesítették a falfirkáktól.
A tízezer lemészárolt madár között fenyőrigók, léprigók és mezei pacsirták is voltak.
A banda tagjai évek óta sanyargatják a helyieket, több házat is megszereztek.
A megnyerő modorú támadóról felvételt készített a biztonsági kamera.
Néhány óra alatt 172 ezer forintnyi bírságot szabtak ki. Mint kiderült, tévesen.
A két nő egy idős asszonyt szabadított meg éppen értékeitől, amikor a rendőrök lecsaptak rájuk.
Betörők jártak a hétszáz fős, Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kétpó több épületében.
Személyes adattal való visszaélés miatt indult vizsgálat, gyanúsítottja még nincs az ügynek.
Nitrogénszállító kamion és egy személyautó ütközött össze a 8-as főúton, Tüskevár és Jánosháza között. A kocsi utasa meghalt.