És uniós országok elvtelen zsarolásával próbál még több bevándorlót behozni Európába.
A járművet vezető férfit a segítségére sietők még a tűz keletkezése előtt kiemelték a roncsból.
A véleményszabadság pártfüggetlen – írta közleményében az ellenzéki párt.
Az ötödik készültségi szintet abban esetben lehet majd alkalmazni, ha az esetleges veszélyforrás kitervelőinek személye és tartózkodási helye is ismert.
A Katolikus Egyház és a Koalíció a gyermekekért szervezi.
Werner Faymann szerint nem lehet úgy tenni, mintha minden embernek valóban lenne indoka a menedékkérelemre.
Az 53 éves nő 2015. december 18-án délután debreceni otthonából ismeretlen helyre távozott és azóta nem adott életjelet magáról.
Kérik, hogy a Fidesz ne akadályozza őket tovább.
Így is nagyon alacsony volt az olaj ára, a szaúdiak pedig még túl is termelnek.
A nő a dulakodás közben gázspray-vel lefújta támadóját, így a fiú elmenekült a helyszínről. Ám a rendőrök egy órán belül elfogták.