![](https://s.24.hu/app/uploads/2015/09/lead2-e1441698123842-320x179.jpg)
A segítő szervezetek közötti együttműködés szükségességét nem vitatják a szakemberek, a mindennapi munkában mégis nehezen, akadozva működik (plusz idő, energia, szervezés, berögzült eljárások, van-e jogszabályi kötelezettség…), nem feltétlenül biztosítva így, hogy a kliensek/ügyfelek/betegek a számukra legmegfelelőbb szolgáltatást kapják meg, a problémájuk leghatékonyabb módon oldódhasson meg.
A kanadai kampányban nem viccelnek. Illetve dehogynem.
Idén eddig 167 740 emberrel szemben intézkedtek tiltott határátlépés miatt, ebből tegnap 2203 ember ellen. Hétfőn eddig 1552 tiltott határátlépés történt és 8 embercsempészt kaptak el – mondta hétfőn Balázs László, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályának vezetője. A Nyugati pályaudvarnál csaknem 50, a Keleti pályaudvarnál pedig mintegy 250 menekült tartózkodik. Az autópályák és a vasúti […]
Egy nő értesítette a rendőröket hétfőre virradó éjszaka, hogy egy férfi bicskával támadt élettársára Debrecenben, a Domokos Márton kertben, majd bemenekült a közeli erdőbe. Az egyenruhások átfésülték a területet, a szurkálóra a bokrok között akadtak rá, egy takaró alá bújva. Bevitték, ő pedig beismerő vallomást tett. Mint kiderült, az 52 éves férfi összeveszett párjával, a […]
Sokáig azt hitte, tüneteit egyszerű influenza okozza.
![](https://s.24.hu/app/uploads/2015/09/szamármentés-e1441623965924-320x180.jpg)
Aknába esett egy szamár egy jászladányi ház udvarán vasárnap délelőtt. Az állatot egy másfél méter mély, nyolcvan centiméter átmérőjű gödör ejtette foglyul, amelynek alján vízvezetékek húzódtak. A helyszínre a jászkiséri önkormányzati tűzoltókat riasztották, de állatorvos segítségére is szükség volt. A szamarat altatólövedékkel kábították el, hogy ki tudják húzni, ám végül kisebb sérülésekkel megúszta – derül […]
Hétre nőtt a szombati, spanyolországi raliverseny halálos áldozatainak száma.